Deseda95 futás

2017.07.23 Vasárnap, 04:53:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:06:39

Távolság

24.49 km

Tempó

05:10 p/km (11.60 km/h)

Pulzus

Átlag
159
Minimum
0
Maximum
176

Edzésleírás

Ma reggel Pistivel indultunk egy klasszikus Desi körre. A betonrengetegbőlkiszabadulva a friss levegőn folytattuk, ahol a kukorica illata volz a meghatározó. A kerékpárút aszfaltfoltozása még folymatban van, így az szakaszonként le van zárva. A Deseda teljes nyugalomban. Mi pedig beszélgetősre fogtuk, mivel hetek óta nem volt lehetőségünk dumcsizni. A parton több ismerős horgfászt üdvözölhettünk. Az erdei szakszon két őz kisérte figyelemmel mozgásunk egy nyiladékból. ?ár igazi nyári, vörös színük van. A második hídnál frissítés, törölközés, majd folytattuk utunkat. A pontyfogó horgászverseny nemzetközi résztvevői már aktivizálták magukat, de széken szendergő társuk is. A gabonatáblát már learatták, a napraforgók már fejnehezek, így sárga pompázásuk megszünt. Több futórssal és kerékpárosokkal is találkoztunk, de mais zömében hölgyek voltak. Pistinek köszönhetően ma is sikerült jó tempóban haladni, ami gyakorlatilag nem is volt megterhelő, a beszélgetés elterelte a figyelmemet. Nagyon örültem Kopi állapotával kapcsolatos, Pititől kapott információknak. A mozgás jól esett, egészségünkre Pisti! Egyben köszi a szervezést és tempót!

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:06:39 12.14 10:26 5.75 0 0 176 159
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

Csaba43 képe

Csaba43 2482 napja

Egészségedre Gyuri a társas Desi -kör.

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!