Edzésleírás
K&H, Siófok.
Különösebben nem készültem erre a versenyre, a cél az volt hogy jobbat fussak mint pár éve, 1:43 körül. Semmi meghalás, egy felmérőnek tekintettem, mi az a még kellemes tempó amivel ennyit le tudok futni.
A szerdai edzés (5 x 1 km kb tervezett félmarcsi iram) után kétségeim voltak mit bírok, akkor ugyanis a 4:50 körüli ezrek sem estek túl jól, a 4:40-en belüli pedig nemcsak hosszabb, de már rövidebb távon is elképzelhetetlennek tűnt.
Az első 2-3 szokás szerint kerülgetés, az első zónában 6 percen kívüli futók tömkelege...
Órát otthon hagytam így telefon Endomondo-val a zsebben. Eleinte 4:45-4:50 körüli ezrek, majd bemelegedés után 4:35-4:40-ek.
A második kör előtt utolértem 2 srácot akik egyenletesen futottak, hozzájuk csatlakoztam. 10-18 km között szinte minden kili 4:30-4:35 közötti volt, az utolsó km-t nyomtam meg kicsit, de nem sprinteltem a befutónál sem max-on.
Nagyon Örülök hogy komolyabb felkészülés nélkül sikerült ilyen könnyedén a tervezetthez képest sokkal jobbat futni. Tavasszal ha minden jól megy szeretnék egy 3:2x-es marcsit, ez alapján ha semmi nem jön közbe és normálisan készülök, mennie kell.
Ez volt a negyedik félmarcsim. (Szentendre 1:29, Siófok 1:44, Siófok 1:48, Siófok 1:36)
Idővel rá kell menni majd egy félmaraton PB-re is.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:36:40 | 21.1 | 04:35 | 13.10 | 0 | 0 | 0 | 0 |
PB is megjön...hiába jönnek a fiatalok...:-)
Gratula!
kösz man!
megadurva! wezentúl csak simán azt csinálom amit te edzel csak egy nappal később.
Legyek 1:45-ös nyúl... Persze...
Inkább húztál volna egy kicsit engem :-))))
foxmulder 2733 napja
Szépen felépült ez a táv. Jobb vagy, mint gondoltad :-)