Wierchen futás

2016.07.17 Vasárnap, 00:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

00:37:46

Távolság

8.8 km Szint: 102 m

Tempó

04:18 p/km (13.98 km/h)

Pulzus

Átlag
171
Minimum
0
Maximum
0

Edzésleírás

I. PFB SKanzenfutás 10.5
Alapvetően ez egy nagyon jó program lenne, ha az eső nem mosta volna el. A kezdés több mint 45 percet késett, állítóleg az útvonalat kellett rendbetenni.
A 10km és a félmaraton együtt indult és valamiért úg gondolták, hogy az első félmaratonosokat állítsuk az első sorba, hát voltam annyira pofátlan, hogy beálltam eléjük.
A start egyből egy emelkedővel kezdett, itt volt 1-2 ember aki sprinttel kezdett, csak azért, hogy a sík részen lehagyjam őket már be is álljak a harmadik helyre.
Egész érdekes volt a pálya. Sár bokáig érő víz emelkedő és sok sok fordító. A nehéz pályának tovább növelte a hangulatát, hogy a felvezető bringás több helyen megállt és átrendezte a kordonokat, mert nem volt a pályának megfelelően beállítva. Többször megálltunk és vártuk, hogy merre is kéne menni. (Pályarajz előzetesen nem volt kitéve.) Ezekkel a emgállásokkal vissza is csúsztam a 4. helyre.
A második kör abból a szempontból jobb volt, hogy már tudtam, hogy merre kell menni. Az előttem menő páris viszont nem. Így egyszer csak eltűntek szem elől. A célban megtudtam, hogy valahol sikerült levágniuk a pályából és még az első futó elé is bekerültek.

Így absz 4. és kat 2. lettem.

Alapvetően egy szép és jó verseny lenne, az eső nagyon keresztbetett a szervezőkenk és nekünk is sajnos.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:37:46 8.8 04:18 13.98 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

kincsoo képe

kincsoo 2876 napja

Gratulálok! Nem semmi vagy hogy elindultal egy elozonapi olimpiai rav utan!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!