Deseda95 futás

2015.08.26 Szerda, 05:16:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:10:53

Távolság

25.81 km

Tempó

05:04 p/km (11.83 km/h)

Edzésleírás

Kristálytiszta levegő, igaz friss, csak DK-i égbolton árválkodtak felhők. Nekivágtama Bükfürdő-Bük-Szakony-Gyaloka-Zsira utvonalnak, amely gyakorlatilag végig kerékpárút. A felét gyakorlatilag naponat bejárom, de a körforgalom utáni szakasz már mújnak számított. Mivel elég korán indultam a települések csak ébredeztek, nem úgy mint a sok autós, amely gyakorlatilag vonatként haladt a határ felé. Mit ne mondjak adtak a friss levegőnek, igaz a szél egyébként ellenemre, de az oszlatás szempontjából velem volt.Szakonyt Rogán falvát) elhagyva már előbukkantak az Alpok nyúlványai, a terep szintessé változott. A távolban hat-hét szélgenerátor forgott méltóságteljesen, amelyeket az út elején már észrevettem, mivel a torony tetején piros lámpa villogva jelezte a forgást.A belátható művelt területek szorgos kezek munkáját dicsérték, ezt meg lehet nézni. Van olyan társadalmi csoport, akinek tanúlságúl szolgálhatna, milyen kimenőjelének kell lenni, ha sok pénzt felmarkol "valamiért". Sajnos láttam az egyik helységtáblánál az uttesten egy másvilágra küldött rokakölyköt. A Zsira táblánál frissítettem, készítettem néhány fotót, majd irány vissza. Szakonyból előttem elhúzott egy futótárs, de sajnos a távolság egyre nőtt. A csepregi körforgalomnál visszafordult, majd örömmel üdvözöltük egymást. A mezezi szakaszon ma ismét a madaraké volt a terület, szinessé varázsolták a tájat. Délelőtt a medencéből láttam, amint a 30-35 gólyából összeállt csapat elindult DK felé. A vasuti átjárónál találkoztam egy futósporinával, aki vidáman , lendületesen érkezett. Azt követően egy 6 fős nw-os csapatot előztem. A mozgás jól esett, a táj gyönyörű volt, a levegő oxigéndús, ami a végére már fogyóban volt.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:10:53 25.81 05:04 11.83 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

2 hozzászólás

Andibandi képe

Andibandi 3179 napja

Azta! Nem bírtad abbahagyni, mi?! Gratulálok!!! :))

kopi60 képe

kopi60 3180 napja

gyönyörű...egészségedre....kiváló munka..

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!