A sajtótájékoztatón a kapitány elmondta, hogy a fejlődést - amely nem kis mértékben az év eleji, melegégövi és magaslati edzőtáborozásoknak köszönhető - a még ezután elérendő csúcsforma előtt jól mutatta az Eb-remeklés. A "bizonyítékok" sorában említette, hogy a három arany, három ezüst és két bronz birtokosaként heten állhattak fel a 22 fős válogatottból az Európa-bajnoki dobogóra, az éremtáblázaton ezzel az ötödik helyen végezve.

Emellett 14 országos csúcs született, 18-an szerepeltek legalább egy döntőben, Cseh László két Európa-bajnoki elsőségéből a 400 m vegyesét Európa-rekorddal szerezte meg, míg a gárda legfiatalabb tagja, az alig 17 éves Kovács Emese egy világszínvonalú 2:06-os idővel lett ezüstérmes 200 m pillangón. A korátlag amúgy is igen kedvező: 20,7 év a válogatott magyar úszóknál, akik Eindhovenben - "ötkarikás átszámítással" - 61 olimpiai pontot szereztek.