Atlétika - 60 éve törte át Bannister a 4 perces álomhatárt

Bozót | 2014-05-07  | 1 hozzászólás

• cimkék:
• atlétika, 
• futás, 
• 1 mérföld, 
• rekord Roger Bannister 

Tweet

Mára már ezernél is többször lefutották négy percen belül az egy mérföldet (1609,32 méter), de amikor 60 évvel ezelőtt Roger Bannisternek ez először sikerült, nagyjából akkora elismerést kapott, mintha ő lett volna az első, aki megmászta a Mount Everestet.

Az atlétikában nincsenek megdönthetetlen rekordok, de vannak olyan határok, amelyeknek áttörésére évtizedeket várnak, ahogy a 10 másodpercen belüli száz méterre, a 18 méter feletti hármasugrásra, a négyperces mérföldre is mitikus tisztelettel tekintettek.

Ahogy az atlétika igazi sportággá fejlődése, úgy az egy mérföldes futás őrülete is Angliából indult. Igazi virtusszám volt, a kocsmasportok mellett futószám is megfért, és az indulókra úgy fogadtak, mint a lóversenyeken. Az igazán jó futók városról városra jártak, hogy kiálljanak a helyi bajnokkal, hogy aztán jó esetben zsebre vágják a győzelemért járó nyereményt. A 19. század közepe óta már a rekordokat is jegyezték a távokon, még ha az időmérő szerkezetek nem is voltak túl megbízhatóak, ahogy a pályák sem voltak mindig pontosan kimérve.

Az alapcsúcs Charles Westwall nevéhez fűződik, 1855. július 26-án 4 perc 28 másodpercet futott. A rekord ugrásszerűen javult, bő húsz év múlva 4 perc 12 és ¾ másodperc alatt nyomta le a mérföldet. Ezeket a csúcsokat azonban senki nem hitelesítette, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) csak 1912 óta jegyzi azokat, így az első hivatalos rekorder az amerikai John Paul Jones volt 4:14.4-gyel.

Sokáig az volt a közkeletű nézet, hogy fizikai képtelenség, hogy egy ember négy percen belül fussa a mérföldet. A múlt században az ötvenes évekig is tartotta magát az a vélemény, hogy a gyorsaságot és az állóképességet ötvöző távon a négyperces tempó megölné az embert. Elég vad elképzelés, de úgy tartották, felrobbanna a szív ilyen folyamatos erőkifejtés mellett. Nem lett igazuk.

1954. május 6-án Oxfordban nem volt túl szép az idő, az angolok persze emiatt nem nagyon aggódtak, de a rekordra készülő Bannister esélyei jelentősen csökkentek, mivel szinte egész nap viharos szél fújt.  Futását tökéletesen megtervezte, és végül nemcsak időeredménye, de módszere is jelentőssé vált.

Bannister a rekordját „nyulakkal", iramdiktálókkal érte el. Közép- és hosszútávfutásban azóta is ez legbiztosabb módszer a rekordok elérésére. Az első negyedmérföldet Chris Brasher vezette fel neki, 57.3 másodperc volt a részideje. A második körben 1:58 volt az idejük. Ezután egy újabb iramdiktáló, Chris Chataway állt az élre, 3:00.4 volt a részideje a harmadik kör végén, Bannister három tizeddel lemaradva követte. Az utolsó 300 métert már teljesen egyedül, önkívületben futotta, és 3:59.4-gyel szakította át a célszalagot. Levegőt sem kapott, az őt éljenzők karjaiba ájult.

A teljes cikk itt olvasható

Forrás: SportGéza

Kép: faculty.randolphcollege.edu