Több, mint százötven az isaszegi kerékpáros emléktúrán
Kőbánya-Isaszeg-Kőbánya útvonalon rendezték hétvégén az 1849. április 6-ai csata emlékére kiírt 60 kilométeres kerékpáros emléktúrát, melyen több mint másfélszázan ültek kerékpárra.
A hagyományos isaszegi emléktúra ötlete a ma kőbányai polgármesterként, korábban iskolaigazgatóként tevékenykedő Kovács Róbert személyéhez kötődik; a Kőbányai TC idén második alkalommal vállalta a szervezést. A csata emlékművénél történelmi visszatekintést hallhattak a résztvevők, feltöltődhettek az ott kialakított frissítőállomáson. Az első 100 regisztráló fényvisszaverős ajándék hátizsákot kapott.
- A túrával több célunk volt. Egyrészt szerettük volna elérni, hogy tavasszal minél többen kerékpárra üljenek, minél több családot megmozgassunk, népszerűsítve így a sportágat. Több, mint százötvenen eljöttek. Másrészt egy sportos kezdeményezés kapcsán kívántunk közel kerülni a tavaszi hadjárat egyik jelentős – a Görgey Artúr vezette magyar sereg győzelmével záródó csatával kapcsolatos – történelmi eseményéhez – összegzett Eisenkrammer Károly főszervező.
Forrás: Satóközlemény
Képek: bringatv.hu
Hasonló cikkek
Kerékpár - keménynek ígérkezik az idei Tour de France
Kerékpár - litván győzelem a Tour de Hongrie harmadik szakaszán
Kerékpár - megkezdődött a Tour de Hongrie
Kerékpár - Rióba indultak bringával
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét 1
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498