A testület szerint a triatlon-vb várható bevételei, illetve a rendezvény reklámértéke jelentősen meghaladja a szükséges állami támogatás mértékét, ezért az összességében nem jelent kiadást a költségvetés számára, csupán a később befolyó adó- és járulékbevételek megelőlegezését igényli. A számítások szerint a triatlon-vb kapcsán öt és fél ezer külföldi érkezhet Magyarországra, akik 25 ezer vendégéjszakát tölthetnek itt, ami 1,5 milliárd forint bevételt hozhat az országnak. Csak a rendezvény áfa bevételeiből 460 millió forint folyhat be az államkasszába, ezzel szemben a szövetség 380 millió támogatást kért az Önkormányzati Minisztériumtól, s ennek mindössze egyharmada terhelné a 2009-es költségvetést.

A bizottság felkérte Varga Zoltán sportügyekért felelős önkormányzati minisztert, haladéktalanul intézkedjen, hogy a triatlon-vb támogatásának kérdése még e hónapban a kormány elé kerüljön. Ez azért fontos, mert a szervezőbizottság június 30-ig kapott haladékot a nemzetközi szövetségtől, hogy bemutassa a vb megrendezéséhez szükséges támogatásokról szóló igazolást. Ellenkező esetben elvehetik Budapesttől az eseményt, amelynek megrendezését a magyar főváros 2006-ban 30-19-es szavazati aránnyal nyerte el Manchesterrel szemben. Akkor a kormányzat egyértelmű szándékot jelzett, és ígéretet tett a sportesemény támogatására, de erről írásos garancia nem született.

Forrás: http://www.triatlon.hu/