jocccc bringázás

2012.07.22 Vasárnap, 12:10:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

00:06:06

Távolság

4.2 km

Tempó

01:27 p/km (41.31 km/h)

Edzésleírás

Bp Tour, időfutam.

ilyen rövid távon sokat számít a letett lábbal való állórajt és a 180as fordító, valamint a rakparton elég nagy volt a szél, de az legalább félig segít. ezek ellenére azért a 40es átlagot mindenképp szerettem volna hozni, azért 4 km nem olyan sok. rajt után a hátszélben hamar 50 fölött voltam, de 1 kili után már a sav állt a lábamban, a fordítóig ezért picit esett a tempó. ott a rövid emelkedőt jó ütemben másztam kiállva, a lejtő pedig pont jól jött, hogy begyorsuljak a pofaszélbe. visszafelé nagyon kellett küzdeni, a tempó hamar esni kezdett, végül 36 körül tudtam megtartani. a végén nagyon hajrázni már nem maradt erőm, így végül 6:06al jöttem be, F5-ben pedig a 7. helyen, szóval nem lehetett túl erős a mezőny. az idővel elégedett vagyok, elvégre tegnap még hosszút is futottam, de ha már ilyen közel volt, nem bántam volna, ha megvan a 6  perc:)

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:06:00 4.2 01:26 42.00 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

2 hozzászólás

sogyu képe

sogyu 4332 napja

Ez olyan lehetett, mint a prolog a Touron!

 

tharang képe

tharang 4333 napja

Azért ez nagyon jó idő, az enyém 6:41 lett. 4 kilin az elég sok... Szóval inkább nagy gratula!!!

Odafelé én is 50 fölött, de visszafelé a pofaszélben 30-33 körül max.

És legközelebb meg a 6 percen belül is simán mész! ;)

 

Felszerelések

Egyéb TYR Triathlon Short
Egyéb Gaerne G Thn