Edzésleírás
Kecskemét - Nagykőrös - Kecskemét 33.2km 03:19:40
Ez elég gyengécske menet volt visszafelé többszöri belesétálással és kitérővel kóláért. remélem, hogy csak a meleg miatt volt. Esetleg még az egész hetes éjszakai 12órázás. Az az érdekes, hogy odafelé nem éreztem a meleget pedig 30-32 fok volt az időképes mérések szerint. A fordulóponthoz érkezve még teljesen úgy éreztem, hogy az átlagosnál jobb erőben értem oda. A vonatok érkezéséből az időmet is jónak saccoltam. Viszont amint megfordultam mintha fejbevágtak volna. Álmos lettem egyszerűen és mentálisan is lenullázódtam. Néhány száz méter után sétálnom kellett egy kicsit. A harmadik séta után elhatároztam, hogy Katonatelepen áttérek a kerékpárútra ahol tudok kólát venni. Ez adott egy kis erőt azután pedig a kóla. Már azt hittem negatív rekordot döntök de ez azért még nem következett be. Ahhoz még maradt 20 percem, ha jól emlékszem. Azt hiszem az is nyáron született és akkor is ki kelett térnem a kocsma felé ...