Edzésleírás
Mai napon Balázs fiammal részt vettünk a Kaposvár dombjai fiutáson. Péter Attilának milyen magas szintű kapcsolatai lehetnek, hogy a tegnapi ítélet idő után ma győnyőrű napsütéses, igazi friss hőmérsékletű, gyenge K-i szeles napunk lett. Start után az első igazi dombig egyben volt a mezőny, majd tagozódott. Csabi az első bombon beért bennünket- úgy mint tavaly- rövid beszélgetés után felvette saját tempóját. A tavalyi plusz 8 fokkal ellentétben most minusz volt, abszolút értékben egyezett a hőmérséklet. A hó csak azon szakaszokon jelentett problémát, ahol nem járt hóeke. A frissítő pontok tökéletesen üzemeltek. Az 5. domb most még emberpróbálóbb volt, mint tavaly, mivel hótolót, hólapátot a domboldal nem látott, de szerintem ez volt benne a kíhívás. Ezen szakaszon megelőztük Lubics Szilvit, aki az ezt követő sík terepen elsuhanva üdvözölt bennünket, mint Kaposváriakat, majd hátúlról győnyörködhettünk futóstílusában, mozgásában.A célban nagyon jól esett a takaró, valamint a forró tea. A verseny mindkettőnknek jól esett, egészségünkre. Minden klubtársnak gratulálok a mai napi teljesítményhez.
Nagyon szép tempó és végeredmény!Gratulálok Nektek!Szép volt.
Mindkettőtöknek gratulálok a mai teljesítményhez!
Örülök, hogy egy picit láttalak és a teljesítményeteknek is a fiadda! Ez most már hagyománnyá válik a Hajdú családban:) Egészségetekre!
Nagyszerű teljesitmény...nagyon jó versenye..és gratulálok,hogy lenyomtad a a dombora a vérnyomást ez a legfontosabb jó pihenést...
Nagyot mentetek Gyuri.GRAT!!
HaHó Gyuri!
Hogy, hogy nem találkoztunk persze a start előttre gondolok! :)
Szuper teljesítmény Gyuri,gratulálok és óriási gratula Balázs fiadnak is!!!!!!!!!!!!
Gratulálok nektek!!Szuper!!
Gratula!
Frida 4720 napja
Gratulálok, szép volt Gyuri !