Edzésleírás
A második lehetőség a 400 méter volt a sportnapon. A 100 méteren megismert fiúk ismét a rajtnál, de jöttek felnőttek is pluszban, ezért a tülekedés elkerülésére két futamot szerveztek. Az "öregek" ámulattal nézték az első futamot, amelyben látványra végig sprinteltek a fiúk, az első három bejött 1:05-ön belül, brrr... :) Mivel csak a futam volt külön, az időket az előzetes terv szerint együtt nézték a végén, maradt a "presztízsharc" a felnőttek között, ki lesz virtuális győztesként az összesítésben ötödik-hatodik kb. Viszonylag baráti tempóban kezdtem nyomni, ezzel is az élre álltam. 250-nél kicsit erősítettem, de csak vakon, nem tudtam, mi a helyzet mögöttem. A célegyenesbe fordulva a kanyarban jött az előre látható végzet: aki végig mögöttem maradt-tapadt, elkezdett sprintelni. A tempóváltás nagy volt, a reagálásom megkésett, a hajrá az övé lett. Az 1:27-tel mérgelődtem kicsit, mert az utazótempóm lehetett volna erősebb is, bár ahhoz meg "kellemes" volt, hogy a fő számként várt leghosszabb táv, a 800 méter kétséges legyen. :) Slusszpoén: a végén mégiscsak kettészedték az eredményhirdetést 400-on, és az első futam legidősebb versenyzője lett a felnőtt 1., mi pedig a 2-3. :)