Edzésleírás
Az eddigi egyik legfurcsább futásom! PB!!
Közvetlenül a metodic vizsgálat után (ahol bebizonyosodott, hogy nagyonnagyonnagyon stresszes vagyok. Nem tudtam ellazulni, úgyhogy a vizsgálatot sem tudták megcsinálni).
Ráadásul fájt reggel mindenem: a tegnapi erősítés/futóiskola kombó jó kis izomlázat hozott. Sok helyen éreztem, a mozgást fizikailag nem kívántam, de
-a lelki erőm, motivációm kezd visszatérni
-amúgyis arra volt dolgom, pont útba esett a Metodic és az esti meccs között helyszínileg és időben is tökéletesen
-utolsó ideális futóidő (hétfőn 10 fok volt és a hét hátralévő részére ismét 10fokot mondtak, csak mára mondtak 20at)
Hosszú futás->Laza futás->Normál futás->Fokozó futás
2-3 napja lehetetlennek gondoltam, hogy én ma 3 kört fussak. Pénteken 6:30-as tempóban is nehezen ment az 1 kör. Hétfő délelőtt sem éreztem képesnek magam, de a futóiskola jól ment/jót tett! Úgy voltam vele, hogy mivel ezúttal csak a táv lesz az akadály (idő nem érdekel) ezért hosszú futásnak fogom könyvelni.
Az is felmerült bennem, hogy PW-t futok (1:50:22, még áprilisban, életem első 3körén, 7perces tempó). Ehelyett nagyon-nagyon megjavítottam a korábbi PB-met (1:43:13). Igaz, ezt régen futottam, még július végén (2,5 hónapja). Mindenesetre nagyon nagy meglepetés lett, hogy 5:40-et javítottam!
Mondjuk annyira nem volt meglepetés, csak nem a mai futástól vártam ezt! Érzésem szerint képes vagyok egy 6perces tempóju félmaratont futni, a korábbi PB-m pedig 6:30-as átlagú, szóval várható volt, hogy nem sokáig fog megmaradni.
Hosszú futásból aztán lett egy laza futás: az első pár km-n elég jól éreztem magam, a kör második felét határozottan élveztem, nagyon jól esett a futás! Viszont kicsit gyorsabban mentem, mint terveztem, így lett normál futás. Tartottam attól, hogyha az első és második kört így megfutom, akkor hogy fogom bírni a végét (vagy akár a második kör végét), de szerencsére nagyon jól ment, folyamatosan gyorsultam, így lett fokozó futás!
A futás közben szerencsére az izomláz "elmúlt", viszont már az elején elkezdett fájni a bal talpam. Furcsa, mert mindig a jobb szokott fájni. Végig fájt, de végig enyhén, úgyhogy be tudtam fejezni. Estére viszont a járás nagyon nehezemre esett, kicsit kifutottam magam. Nagyon fájt a bal talpam és egy kicsit a jobb térdem környéke.
A körön belül ismét a szokott helyeken állítottam le az órát, de elég össze-vissza mért a garmin (volt 5,20-as meg 5,30-as kör is), úgyhogy inkább körönként viszem be most a résztávokat. A maximum pulzus kicsit csalóka, mert a második körben teljesen stabilan 150-153 között volt, viszont a kör végére 160 lett a maximum érték: ez nyilván azért van, mert a kör végén ittam/frissitettem.
A résztávok pontos idejei és a pulzusok viszont a GARMIN-ban megvannak!