Edzésleírás
Gasztrotúra - Balaton kerülés cimborákkal. A szokásos haverok (Bisku és Tomi) mellett még Ádám és Zoli is velünk tartott - legalábbis egy darabig. Reggel 8kor indultunk Fűzfőről, az első megálló Szigliget, pezsgős reggelivel a hajókikötőben. Zoli itt fordult vissza, Badacsonyból hazavonatozott, trekkinggel nem tudta velünk tovább tartani a 30 körüli tempót. Ádám Keszthelynél adta meg magát, a sokadik leszakadása után mondta, hogy ne várjuk meg többet - majd ő is visszafordult. Az északi parton hárman váltva vezettünk, szerencsére teljes szélcsendben. A délire fordulva kicsit feltámadt a szél, hátulról adott 1-2 km/h többletet. 100 km után Bisku már egyáltalán nem vezetett többet, ketten forogtunk Tomival végig. Pedálfordulat folyamatosan 90 körül, pulzus nagyrészt 140-150 között. Végig egyenletes, 30 körüli tempó, ami kicsit több is lehetett volna, ha nem kell többször is bevárnunk Biskut, aki még a szélárnyékban utazást sem mindig bírta. Egy megálló volt még Fonyód, ott csak ittunk, aztán Szemesen a Kistücsükben ebéd - sokkal drágább, mint jó, jövőre másik helyet kell keresni. Sokkal jobban éreztem magam, mint tavaly, csak egy egészen rövid holtpont volt, egyébként végig élveztem.
Minden elismerésem, óriásit mentetek, elképesztő lett az állóképességetek! A gasztro jelleg segített, vagy visszafogott?
vargek 4746 napja