Edzésleírás
A második depóm szokás szerint egész gyorsan megvolt, ilyenkor előnyömre szolgál, hogy nem kell cipőt cserélni. Egy kicsivel az egyik lány mögött futottam ki a depóból, aki otthagyott a bicón 18nál, és úgy éreztem gyorsabb vagyok. Jó élmény volt így kezdeni a futást, hogy máris lehagyok valakit. Aztán feltűnt a másik lány, és éreztem, hozzá is közeledek, úgy tűnt nagyon kicsiket lépek, de nagyon szaporán, és nagyon jól esett a futás. Hoppá, még egy embert megelőztem, na ilyen se volt még velem triatlon versenyen futáson, hogy előzzek. Ez akkora lendületet adott, főleg, hogy láttam magam előtt olyan 100m-rel a harmadik lányt is, akivel az elején bicóztam, és ő is lassúbbnak tűnt. Lassan, de közeledtem hozzá és ez nagyon motivált. Ugyan egy lány engem is megelőzött, dehát az csak egy:) És egyre közelebb voltam az előttem futóhoz, végül őt is befogtam, és ekkorra már a lépteimet is sikerült nyújtanom, ráadásul iszonyú jól esett, hogy futok. Persze láttam, hogy jönnek sokan szembe, de azt is, hogy egyáltalán nem vagyok annyira lemaradva pl Judittól, mint amennyire szoktam. A fordítónál aztán eszméltem, hogy még mögöttem vannak olyanok, akik bizony ilyenkor már rég előttem szoktak, és nem akartam engedni, hogy elém kerüljenek. Pedig pont egy nagyobb lánysereg loholt utánam. Gondoltam ezt most már valahogy meg kéne tartani a végéig. Rákapcsolatm ahogy csak tudtam. Közben utolértek a leggyorsabb fiúk is, ilyenkor mindig izgultam, hogy nehogy egy lány előzzön meg. Hallgatóztam, hajrá Peti, hajrá Laci, addig baj nem lehet. Aztán amikor visszaértünk a partra, lefutottam a töltésről és még mindig nem ért utol a lány sereg, akkor gondoltam, na ezt most már meg kell őrizni. A célegyenesben hangzott csak el: Hajrá Niki! hoppá mondom, akkor sprint van. Őszintén, ha 10m-rel hosszabb a pálya, akkor simán megelőznek, de nem volt. Beértem, és életemben előszőr azt hiszem 2 helyet javítottam a futás alatt. És igazán jól esett egy triatlon verseny. 1:20:00-on belül szerettem volna menni, ez az 1:16:56-tal teljes mértékben megvalósult. Jobb eredményről álmondi sem mertem volna. Végül 42. lettem abszolútban, 8. a korosztályomban, és nagyon boldogan vártam Balázst a célban:)
A nap megkoronázásaként pedig 2. lettünk csapatban.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:26:00 | 5 | 05:12 | 11.54 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kösszi mindenkinek! És jövőre azon leszek, hogy tényleg meglegyen az a bűvös határ:)
gratula, jövőre már 1:15ön belül kötelező! ;)
Ügyes vagy Noja!! Nagy gartula!
Ügyesek voltatok. Éljenek a mosolygós polythlon csajok!!!
Gratulálok Noja az egész versenyhez! Nagyot alkottál minden számban! :)
kincsoo 4800 napja
Gratulálok!! jó volt olvasni a beszámolód!!:)