zsolaaa bringázás

2011.06.20 Hétfő, 18:10:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:28:45

Távolság

80.18 km

Tempó

01:51 p/km (32.34 km/h)

Edzésleírás

Kovi boltja-Babosdöbréte-Kandikó-Szilvágy-Pórszombat-Zalalövő-Bagod-Zeg.

edzés csabival és bendével

nettó átlag: 34,95

Csodák nincsenek. Hiába ettem meg minden táplálékkiegészítőt ls serkentőszert ez ismét a leszakadásokra és az önmagam  totális széthajtására jó edzés volt még úgy is hogy szinte nem is vezettem semmit.

Már induláskor éreztem hogy nehezen megy a tekerés és a tegnapi edzést még nem pihentem ki. A tegnapi 50-es nagytányér után az 53-as is elég kemény volt sőt még a 39x19 is.

A babosdöbréte előtti szar úton direkt maradtam le hogy kikerüljem a kátyúkat

Csabi persze direkt belószolt már a fekvőrendőr előtt hiába mondtam hogy fekvőrendőr jön

Utána utolérve őket előreálltam, 30 körüli tempóval vezettem fel a Kandikói emelkedőt

Emelkedő alján Csabi robbantott, Bende kis kihagyással követte én meg utolsóként még róla is leszakadtam

Az itt szokásos 17 körüli tempót sem bírtam tartani, 14-re leesett a sebességem. Utána megvártak majd később vezettem is a lejtőn 50-el itt nem volt elég a csabinak a tempó előre kellett jönnie hogy a következő csonkahegyhát előtti emelkedőn ismét leszakítson minket.

Szilvágyig jobbára a Bende ment elől én lazán mentem mögötte már amennyire lazán lehetett.

a 76-os útra kiérve ismét én kerültem előre 36-al vezettem egy ideig enyhe emelkedős úton enyhe szélben majd Csabi isméte előrejött meghúzta 40-el. A határon mentem hogy tudjam mögötte tenni a kereket. Az út fel volt marva itt ott kátyúk voltak figyelni kellett nehogy belemenjen az ember, kamionok húztak el mellettünk.

Lövő előtt ráált az egyik teherautóra a csabi és ismét otthagyott minket

próbáltunk utána menni 38-40-el de nem sikerült le is szakadtam bendéről. A lövő előtti lejtőn is határon kellett mennem majdnem kicsúsztam az egyik kanyarban. Lővőtől hazafelé nem volt akkroa tempó, vezettem 2 km-nyit 40-el. A bagodi emelkedőre 40-el mentünk fel (tegnap 45-el mentem egyedül) AZ emelkedő elején kiborítottak előlem én mentem a szokásos 30-35-s tempót.

Előreordít csak hogy húzzam neki én persze nam akartam felvezetni a hajrát nekik mutattam hogy tessék lehet menni. Itt volt az utolsó leszakadásom, nem tudtam átvenni a ritmust.

Utána elkísértem őket a platánsori úton lazán pörgetve

Itt udtam meg hogy Csabi nem is edzett egész 7végén azért ment neki ma ennyire. Legközelebb én is 2 napot rápihenek mielőtt elmegyek velük.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:10:00 80 01:38 36.92 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Scott CR1 Pro (2007)