bencsikp futás

2011.06.26 Vasárnap, 05:57:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:55:24

Távolság

20.4 km Szint: 40 m

Tempó

05:39 p/km (10.61 km/h)

Pulzus

Átlag
152
Minimum
115
Maximum
164

Edzésleírás

Ultrabalaton. Váltótagként. Harmadik etapom. Balatonkenese-Alsóörs. (38-43. állomások között).

Egész éjjel nem aludtam semmit, pedig előzetesen reméltem, hogy sikerül majd az autóban szunyókálni. Az egyik váltóhelyen meg is kaptam az autó hátsó ülését és majdnem egy óránk volt is ott, de nem bírtam elaludni. Arra azért jobban figyeltem, hogy ne ácsorogjak annyit (a lábaim vsz. ettől voltak olyan fáradtak az előző szakasz előtt).

Az egyik váltóponton kértünk egy kávét Rodrigueznek. Már majdnem éjfél volt és olyan értetlenül kérdezte meg a "felszolgáló", hogy hány napig tart ez a futás, meg hogy miért is csináljuk. Csak annyit tudtam felelni, hogy "mert jó".

Négy óra körül kezdtem el futni az utolsó adagot, kicsit aggódva, hogy mennyire bírom kialvatlanul és 25 km futás után újrakezdve. De szerencsére jó volt, sőt most már nem kellett spórolnom sem az erővel. Csak arra figyeltem, hogy nehogy begörcsöljek, de a sok magnézium segített. Egyre több futót értem utol, most már egyénieket is (ők 6 órával előbb indultak), de persze engem is előztek (főleg olyanok, akik rövidebb szakaszra, frissebben indultak).

Éppen kezdett kivilágosodni, Kenese után volt egy erdős szakasz, ahol nagyon fantasztikus madárdalban futottam. Végül tehát töksötétben nem kellett futnom, megúsztam a fejlámpa használatát. Meglepően jól ment a fűzfői dombmászás, szerintem nem is nagyon lassultam le. Gyönyörű volt a napfelkelte is. Az egyik állomáson nem volt innivaló, de szerencsére a kulacsövemben még volt víz, meg hát elég hűvös is volt. Olyannira, hogy amíg nem indultam el, vacogtak a fogaim, és végig hosszúnadrág és felső volt rajtam (bár az ujját később feltűrtem, de a két réteg ruha azért kellett rám).

Köszönet Rodrigueznek a kíséretért, ha nem is tudtunk már sokat beszélgetni, de azért tartotta bennem a lelket.

Endorfinnal elárasztva érkeztem meg a saját célomhoz, ami után már csak 18 km volt vissza a csapatnak. Összesen egy órával a tervnél gyorsabban értünk célba, 19:36:07-tel. Gratulálok a csapat minden tagjának és köszönet a jó társaságért is!!

24 (sőt, 16!) órán belül három részletben futottam 46,2 km-t 4:24:59 alatt, ami 5:44-es átlag. Egy ilyen maratoni 4:02:00 lenne. Még 2-3 percet ebből faragni kell.

P.megnyugvás 1 perc: 160-124=36.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:00:00 20.4 00:00 0.00 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

4 hozzászólás

levix képe

levix 4838 napja

Gratula ,szép volt fiuk.

lilla képe

lilla 4842 napja

szépen lehagytatok minket! :) valamint nagyon okosan osztottad be az erődet erre a 3 etapra! gratulálok hozzá! szép volt fiúk!

aviczian képe

aviczian 4844 napja

Nagyon jól futottál, mindenhol  a tervezettnél gyorsabban. Gratulálok! Jó móka volt, és ne felejtsd, hogy még a blogra is meg kell írni :-)

eszko képe

eszko 4844 napja

Gratulálok, ügyesek vagytok!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!