Edzésleírás
Nehéz, estébe nyúló névnapi bevetésen vagyok túl, így a hajnali indulást reggelire módosítottam. Tervem volt, hogy a 08.00 órakor a sportcsarnoktól induló Ritához csatlakozom, de ez nem jött össze. Ellenben Anitával találkoztam az 1-es után, amint jött már visszafelé. A lakott területen kívül rendes szél fogadott, amely a Deseda vizfelületét is felborzolta. A horgászok télies öltözetben küzdöttek a ragadozo halakért. A 3-asnál Toponár felöl érkező terepjárós 50-es férfi érdeklődött, hogy hol találja a tavat. A kérdése nagyon meglepett, mivel eljött előtte, hogy én visszakérdeztem melyik tavat keresi. Visszafordítottam, eligazítottam, melynek eredményeként a strandon sétált már, mire én leértem. Azért a mai nap sem maradt el a kellemes élmény, a Zsillénél összefutottunk Csabival, akivel hetek óta nem találkoztam. Jól eldumcsiztunk, majd ki-ki folytatta az útját. A tegnapi jelentős mennyiségű eső maradványa jól megfigyelhetők a mezőgazdaságilag művelt területen. A csapadék jótékony hatása a levegő frisseségén, por és pollenmentességén is érzékelhető. A hűvös szélben a már magasan járó nap melege a sötét színű ruhán át jól érzékelhető volt. A mozgás jól esett, Csabival találkozás örömmel töltött el, jöhet a folytatás. Fagymentes, sportos reggeleket!
taki66 5000 napja