Edzésleírás
Prága félmaraton. 2 napos futóbuli....Jó kis hétvégi kiruccanás. Késői rajt volt, igy igyekeztem tovább aludni. Aztán már vártam a rajtot. A rajt után egy erős tempóban kezdtem, 3:43 volt az első kili, az első 5 pedig szinten 3:43 átlag. Ez erősnek biyonyult, mert 6-tól jött a kalapács. Már ekkor tudtam, hogy itt ma nem osztanak babért, innen visszavettem. 8-10 körül azon gondolkodtam lehet beállok egy 4:30-as edzőtempóra, de aztán egy 4:00 körüliben lefutottam. Végigszenvedtem, igy pontos. Először 3:53 majd 3:55 aztán kb 4:03 körülire esett vissza a tempó, és innen nem volt bennem se erő se akarat, hogy nyomjam. Már itt arra gondoltam, hogy holnap el tudjak menni futni, ne tegyünk tönkre semmit... Érzésre ma 1 méter se esett jól, tempóra az első 5 ok volt. Terv nagyon nem volt, gondoltam 1:18-1:23 között leszek, hát a 2. fele sikerült. Azt hiszem izomzatilag nem voltam pihent és a beköszöntött meleg végképp elkészített, rólam már a rajtban folyt a viz....Amúgy a pálya elfogadható, bár sok a macskakő és kissé hullámos. Az első 10km-ben sok szurkoló, aztán kevesebb. Féltettem a lábam, mert sok helyen villamos sín és macskakő is volt. A jobb térdem kicsit éreztem illetve a lila bal lábfejem is a vége felé, de nem zavart. A szervezés jó volt, bár az expo gyakorlatilag nulla. Ilyen melegben kicsit kevés volt a frissitő is. Szóval eredményileg nem nagy futás, de minden más jó volt.
Jó volt az utazás, Krisszel 10 órát végigdumáltunk...jót csavarogtam az este Prágában, jó volt 9000 futó között és kellemesen elfáradtam. Jó tapasztalat volt, legközelebb más taktikával megyek. Úgy érzem nem hajtottam szét a futóművet, egész jók igy estére.
Gyuri! Én úgy szeretnék bosszankodni egy ilyen eredményen, de tudom, nem vagyunk egy "súlycsoportban"! Gratulálok, nem csak fizikailag vagy erős!
Gratula! Milyen okos döntések születtek közben...másnapra nem tesszük tönkre magunkat! Ehhez kell akarat! Még egyszer gratula!
Gratula. Prágában már én is megszenvedtem egyszer a meleget. Azért nem olyan rossz ez az idő sem.
Kemény pályán kicsit túlvállaltad a tempót,és utána már nehéz tempót váltani,valamint motivációt találni további gyors futáshoz.De mégsem adtad fel,nem lazáztad le,ami a jövőre nézve bíztató.Gratulálok,és jó pihenést!
Nem lehet mindig PB-t futni, keményet mentél így is!
Egészségedre Gyuri... ha nem is sikerült egészen úgy ahogy elképzelted, lassú nem voltál... söt!!! Egészségedre és jó regenerálódást!
Gratulálok! Nagy jól mentél. Déli rajtot szerintem szokni kell.
running Laca 5028 napja
Szuper kis kirándulás volt! Most már ideje elkezdeni edzeni!:)))))))