Edzésleírás
Mivel este egyéb elfoglaltság miatt nem olvastam az üzenő falat, pozitív meglepetésben volt részem a Sportcsarnokhoz érve. Pisti mellett Kopi széles mozdulatait fedeztem fel, aki vidáman melegített be. Rövid üdvözlés után jelezték Pistiék, hogy Kata, Zsolt páros érkezik. Fél hétkor nekilendültünk, mivel szemből feltüntek a fiatalok. Ezt követően elindult a vidám menetelés. Még szerencse, hogy néptelen volt a kerékpár út, így vidáman vihoghattunk a jobbnál-jobb vicceken. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, inkább túlöltöztünk mindnyájan. A 3.5 esnél, a már bejáratott helyen, farral a partoldalban egy gazdátlan, orr és farzúzott autóroncs pihent. Kopi meggyőződött arról, hogy senki sem tartózkodott az autóban, tehát megállapítottuk, hogy segíteni nem tudunk. Felmerült a gondolat, hogy bejelentést teszünk a 112-re, mivel a héten Kata és Csabi sporit, gyalogoként, valamint kerékpárral közlekedés közben felszólították szabálysértési birságra, kollegalitásból nem használtuk a telefonunkat. Ezt derítsék fel, ha ott vannak minden kiklóméter kőnél(zebránál)!A kilóméter jelzések egymás után fogytak, de mindenkire más hatással voltak. Ebben is közös nevezőre jutottunk, így a 8-asnál megpróbáltuk elolvasni a 24-i felhívást. Számomra külön öröm volt, hogy öt csapat társam kiérdemelte a felajánlott jutalmat, igaz még eggyel adós vagyok(Csabi) Forduló után Katát kértük fel a tempó diktálására, aki macskák világából merített kitartással (7 életük van)irigylésre méltó akaraterővel, vidáman v isszahozta a" Nyafi Emlékfutam" résztvevőit a Sportcsarnokig. Az edzés sikerén felbuzdulva holnapra a Desi kör lett betervezve, mivel egy hét mulva Pécs-Harkány verseny lesz. Aki Velünk volt egy nagy élménnyel lett gazdagabb. Akit megéritett, csatlakozzon, bátorság sportársak! A edzőórámat már feltöltöttem, mert nem az óra volt a hülye.
Gratulálok spori az edzéshez!Köszönöm az itókát,már izlelgetem!Egészségedre Gyuri!
Nagyon örülökGyuri,hogy holnapra is kaptál kimenőt!
Jó pihit!
Maximum még jobb kedvünk lesz. Dopping ellenőrzés nem lesz!
Fantasztikus vagy Gyuri!! Egyszerűeen élmény olvayni a leirásaidatz,ezeni eggyütt fantasztikus...Remélem holnap is igy hujjogjuk körül a desit..Köszönöm szépen a jutalmat,csak egy nagyon picit kóstóltam,preciz és finom..igaz szőlöből készült..és nagyon kellemes iz és illatvilága van..Gratulálok a mai naphozis..holnap folyt .. kövv..
Jó volt veletek futni..és nagyon szépen köszönjük a borocskát. Este jól megkóstoltuk, remélem nem lesz ennek nyoma holnap reggelre:)))
Nagyon szép,részletes leírás Gyuri.Köszi a jó hangulatú edzést!Jó volt Veled,veletek futni!
melath1@ 5065 napja
Hasznos és nagyon hangulazos edzésen vagytok tul.Gratulálok.Finom a nedü.Köszönöm.