Edzésleírás
A mai nap pihenőnek indult. Olvastam Pisti naplóját, valamint kinéztem az ablakon, láttam, hogy szállingózik a hó. Döntöttem, a pihenőnap elnapolva. Számatásom bejött, hogy 08.00 órakor a Sportcsarnoknál kell lenni. Csabi 07.59-kor fordult rá a kerékpárútra. Néhány mondat, illetve Rita autójának kutatása a parkolóban, s már neki is vágtunk a távnak. Nagyon apró szemcséjű hó szállingózott, illetev a szél oldalirányba módosította a pályáját. Jót dumcsiztunk közben. Csabi a gátnál megejegyezte: jó tempót jöttünk, ami igaz volt. Néhány szót váltottunk az elkövetkező versenyekről, máris az 5-ösnél voltunk. Csabi folytatta a távot, lefutja a holnapit, mivel reggel randija lesz a fogorvossal, aki fogóval várja.(nem cserélnék Vele). Forduló után megpróbáltam tartani a tempót, miközben néztem a vizimadarakat, valamint a hallgattam a madarak tavasz csalogató énekét. Az égi áldás intenzitása fokozódott, az idényben talán utoljára(ezt akaratam kihasználni) mely számomra hangulatgulat fokozó volt. Az edzés jól esett, de ma örültem a piros lámpának az Árpád útnál. Holnap a szokott időben, nem renitenskedek. Hajrá sporik, ki a szűz hóba, klassz!
Csaba43 5071 napja
Jó hogy taliztunk Gyuri!Így sokkal kellemeseben teltek a kilik!A felirat még látszott!Hajrá fuszekli!Egészségedre spori!