Edzésleírás
Induláskor a majd nem telihold már nyugovóra készült a derült égbolton. Közeledve a Sportcsarnokhoz Kopi húzott el előttem suzukiján, fénykürttel üdvözölt. Pisti már mozgatta izmait. Mivel volt időtartalékünk volt, a 0.5-ösig elmentünk bemelegíteni, majd vissza. Mivel a csapatllétszám nem változott:Pisti, Kopi és jó magam indultunk neki a kifehéredett tájnak. Dohányosként fujtuk a fáradt levegőt. Néhány száz méter után Kopi vicc zuhatagot küldött ránk, melyre hangos viháncolással válaszoltunk. Ez a mutatvány oly jól sikerült, hogyy a Napot is felébreszettük, meleg fényével köszöntött ránk a 7-es magasságában. Itt kérdezte meg Kopi, meddig megyünk. Pisti lakonikus válasza:Gyurival nekünk a 8-asnál van a technikai pihenő(köznyelven a WC-énk, pisilő) helyünk. A fordulónál akötelező után egy kis szőlőcukor majszolás, irány a spori. A tó vize teljes nyugalomban. Néhány helyen vékony jéghártya. Fehér gém kereste a reggelijét, hattyú pár siklott a tulsó part közelében, vadkacsák párban hasították a vizet. Ma még több horgász szedte le a pókhálót a felszereléséről. Napfényes, friss levegőjü reggeli edzést, vidám perceket töltöttünk a civilizációtól távol, közben szerveztük a két hét mulva lebonyolításra kerülő verseny(Pécs-Harkány) logisztikai részleteit. Kellemes fáradtság lett a végeredmény, kezdődhet a nap.
Gratulálok ehhez a szuper edzéshez Gyuri!Jó hogy dudáltál szombaton spori!Egészségedre!
Lázom megérkezett a humor is.Kemény hasizomerősítés lehetett.Egészségetekre!!
Nyaff-nyaff Sporikáim,nyaff-nyaff!!!
Krúdy Gyula sem írhatta volna le szebben szerintem ezt a mai futást!
Egészségedre Gyuri,szép napot és jó pihit!
Hétfőn hívlak!!!
Ha ez a leirás nem mozgatja meg senki fantáziáját és nem motiválja akkor már nagy a baj Nyaf.nyaf,,Egészségedre Kedves sporttárs,és nagyon szép napot kivánok..
Rita 34 5071 napja
Kopinak igaza lett ettől az élmény beszámolótól kaptam kedvet én is! :)
Egészségedre!