Edzésleírás
Ma a megszokottnál ésőbb indultam, de a várt kivilágosodfásváratott magára, mivel teljesen felhős az égbolt. A Zillénáél a zászlók figyelmezetek a nyilt terepen érkező északi barátra. A kilóméterek fogyásával nőtt a lumen szám is. Most végre láthatam a Deseda tó jegének az állapotát, amely biztató. A felolvadt részeket visszafoglalták a vadkacsák, de az öbölben már kereste a reggelijét egy gém. A felette köröző szürke gém fülbántó hangon fejezti ki nemtettszését a vadászterület elfoglalása miatt. A 8-asnál egy gyors mélylevegő vétel, kihasználva a hátszelet indultam vissza. A strandnál találkoztam kutyáját sétáltató Szoszóval, aki délutánra tolta a futását. Az 1-es és 2-es között láttam közeledni egy futót, akinek felszerelése, sziluettje elindítota a gondolataim, de nem a Pisti jött. Most már tudom, hogy otthon megkezdte az edzést.
A mozgás nagyon jól esett, örülök a krai indulásnak, mivel már a szél is felerősödött, itt-ot egy hópihe is elszáguld oldaliráynú mozgással.
Hajrá fuszekli!Még halványan látszott az írás spori!Gratulálok az edzésedhez Gyuri!Egészségedre!
Szép volt.Talán már nemkell sokáig várnod a Pistire.
Ahogy írod Gyuri, nekünk már kijutott a barátból és fújt az mindenféle irányból. Mindenesetre én úgyéreztem, hogy mindig szembe fúj, bár Kopi győzködött, hogy ez nem olyan nagy baj és majd az előnyömre válik:)) Gratulálok neked és kívánom, hogy edzőtársad mielőbb beáljon a sorba, mint régen.
Nem találok szavakat olyan élménydús a beszámoló. GTR!
kopi60 5079 napja
Kedves Sporttárs!Már egy hete,hogy futottunk egy jót a versenyen..a mai edzés szerintem mindenkinek a maga száj ize szerint zajlott az extrém időjárásban.Nagyon szép leirás gratulálok.