Edzésleírás
Rehab futás #4 SZIGETKÖR!!!! 6p/1:30p (1156)
Szépen lassan (bár van aki szerint gyorsan) lépkedek előre. Szerintem azért túl lassú. Reni szerint talán túl gyors. Negyedik futásom, ilyenkorra én már "rég" teljes szigetkört futottam volna. De próbálok hallgatni az okosabbakra, elvégre ha Reni meg Bálint is azt mondja abban lehet valami. Másrészt ha eszemre hallgatnék, ha nem lenne semmi verseny ami sürgetne, akkor én is sokkal lazábban és óvatosabban építenem vissza. Nem hogy ennyit nem futnék, de még ritkábban, pihenőnapokkal stb. Közben pedig a szívem nagyon vinne, már legutóbb is futottam volna teljes szigetkört.
Így próbálom megtalálni az egyensúlyt. Hogy azért odafigyeljek bordámra is, és azért legyen edzésértéke is. Arra jöttem rá a mai futáson, hogy Reninek lehet igaza lesz. Bár az is lehet hogy "rossz hatással" van rám, és tudatalatt elültette bennem a dolgokat és azért fordult meg bennem a dolog (??). Szerintem októberi verseny is reménytelen normális formában. Mai futás közben rájöttem hogy azért lehet ebben valami, mert ennyit SOHA, de soha életemben nem hagytam ki mióta sportolok, az elmúlt 16évben leghosszabb kihagyásom. Bár volt hogy tudatosan, pihentetésből (térd/sarok? már nem tudom) nem futottam hónapokig, de azért az más volt, akkor nem is volt cél, és közben azért más sport volt. Meg ott nem siettem visszatéréssel, nem volt versenytervben. Főleg nem olyan komoly célokkal, mint most.
Mindenesetre azért próbálnék nem ennyire előregondolni. Day by day haladok és meglátom mi lesz, hogy lesz. Éppen ezért sem adtam még fel a jövő hétvégi versenyt. Bár ahhoz mindennek össze kéne jönnie és "engedélyt" kéne kapjak***
A korábbi futásokon:
1p/1p; 2p/1p; 4p/1,5p; ma pedig 6p/1,5percet futottam.
Ma is nőtt (talán emiatt) egy fokkal a pulzus. Bár nyilván még laza tartományban. Ma amúgy kevésbé éreztem, mint tegnapelőtt, hogy néhány futószakasz után jól esett belesétálni.
Ami szintén más volt, hogy bordámat illetően most nem éreztem azt, hogy minden futószakasz elején egy kicsit elkezdtem érezni. Most úgy indultam, hogy eleve az a kis feszülés érzet megvolt, ami pl. tegnapi úszáson is. De ez nem zavart közben és nem erősödött. Szóval ez jó végülis. Bár érzem, hogy még nem vagyok teljesen rendben, de nem csoda, elvégre csak 5 hetes vagyok.
Ráadásul "folyamatosan" edzek egy ideje. Alapvetően az edzések mennyisége és minőségi egyáltalán nem sok. De öt napja minden nap van valami. Előtte úgy kezdtem, hogy vas-hétfő edzés, majd kedden pihenőnap. Ez a pihenőnap főleg bordaügyileg lehetett hasznos. Meg azért most már kicsit mentálisan is úgy érzem jót tenne fejben egy szünnap. De szerda-vas, zsinórban 5 napja van valami edzés/sport. És még két napig így lesz. Nem érzem azért soknak, de ez a fentivel összefügg. Magamtól. fejben jóval lazábbra vettem volna a dolgokat..
Simán mentek a 6percek amúgy. A végén "szokás" szerint növeltem, amíg körbe nem értem, így utolsó futószakasz 11perces lett. Ami fura nagyon az a meglepően "gyors" tempó!!! 7:04-el és 6:50-el kezdtem!!! Azok után, hogy 2percekben ~7:45-8:00 volt, 4percekben meg ~7:30, ez egész jó. Hiáb nő a táv, gyorsul a táv! Bár ez a normális.... Mert hát elég jó formám, alapom volt/van. Viszont utána elkezdtem belassulni. Éreztem is belülről egy nagyon kicsit, de egyáltalán nem ennyire.
7:04->6:50->7:20->7.36->7:37
Aminek szintén örülhetek, hogy igazából végig lazán futottam. Odafigyelve, nehogy megterhelő legyen bordámat illetően. És belülről nem éreztem igazából a "gyorsulást" az elején.
**Mai volt a második szigeti futásom. Tegnapelőtt kocsival mentem ki teljesen, parkolóban parkoltam. Ma már csak Jászaiig mentem ki és ott parkoltam (ingyenesen) és bemelegítés/levezetésképpen besétáltam. Holnaptól viszont már otthotól indulok!! Így pont meglesz az a táv,amit amúgy is terveztem, hogy kicsit nagyobb legyen a táv, mint szigetkör. Bár még nem egybe futok othtonról egy teljes szigetkört, mint korábban. Majd talán szerdától...
***Bár eddig két naponta futottam, de most váltok "napi" futásra. A tervem, ami szerintem még mindig túl konzervatív, Reni szerint túl agresszív. Ma ugyebár 4percről 6percre növeltem. Holnap, hétfőn 8perceket futok. Kedden 10perceket. Mindkét nap talán egy kicsit nagyobb távot, mint a szigetkört. Szerdán pihenőnap. Csütörtökön teljes szigetkör. Mondjuk valahol elveszett egy napom....Mert pénteken szintén teljes szigetkör, sőt annál is több, mert FOKOZÓ futás. Ami után akartam vonla futni egyszer 2 kört, hogy aztán vasárnap "verseny". De azért verseny előtt, szombaton jó lenne pihenni. Még ha lábilag nem is terhelne meg egy sima laza futás. Meg így, kinevezési határidőig nem nagyon fogom tudni megnézni magamat. Bálint javaslata az volt, hogy repülőtől tegyem függővé. Ha repülőnél panaszmentes, akkor mehetek. De ezt inkább első szigetkör végére tettem volna be? Csak hogy kedd-szerda körül már döntenem kell. Mindenesetre ha így maradok akkor szerintem benevezve maradok. Legrosszabb esetben bukom a nevezési díjat. De így meg van az esély annak, hogy induljak és ne bukjam el ezt az élményt. No meg persze azért októberre is "készülve" jó, mert ugyanazon az útvonalon lesz a verseny. (Elmúlt években is itt volt, de ez így is hasznos nekem ha végigmegyek rajta megint)
***PS:
Bálint szerint a futás közben érzett enyhe, folyamatos húzó-feszülő érzésnek két valószínű oka lehet.
Egyrészt a bordaközi izmok és a környező törzsizmok több hét kihagyás után most kezdenek újra érdemi terhelést kapni. Futás közben ezek folyamatosan dolgoznak a törzs stabilizálásán, a légzésen és a becsapódások tompításán, ezért a visszaszoktatás elején jelentkezhet enyhe izomfeszülés vagy húzó érzés.
Másrészt maga a törés gyógyulási területe is okozhat ilyen érzetet. A bordatörésnél először egy lágyabb, részben fibrotikus/porcos jellegű callus alakul ki, ami később fokozatosan mineralizálódik és csontosodik. Ez a friss összeköttetés még nem olyan merev és terhelhető, mint a teljesen átépült csont, ezért a futás ismételt mechanikai terhelésére, rázkódására és törzsmozgására még adhat enyhe visszajelzést.