Edzésleírás
TNF #2026/27 (3/5), Vivi #2. Futóiskola+pörgető 400-as résztáv (5x 1:30p)
Idei Tenerifén 27. edzés, 3.ciklusban (hazautazásokat nézve) 5.edzés. Vivire készülve 2. „hivatalos” edzés
Továbbra is diétázok, de már hozzászoktam szerencsére. Meg a célegyenesben is vagyok, lassan vége. Várom már. Addig viszont több időm van edzeni, diéta végétől ismét inkább munka lesz előtérben. Úgyhogy kihasználom, és kétnaponta futok. Korábban is (simán) bírtam a kétnaponti futást, csak legutóbbi ciklusban váltottam (meló/több szabadidő miatt) három naponti futásra. Brutál résztávokat is bírtam két naponta, szóval így ezeket a „felhozókat” bírja a lábam simán.
A tegnapelőtti fokozó sokkal jobban ment, mint reméltem. Ennek ellenére továbbra is „felhozó” jelleggel edzek. A futóiskolázás amúgy is nagyon hasznos edzés, így hogy „pihenősebb” időszak van, pont belefért ez. Alapvetően a fő célom a diéta alatti kicsit erősebb edzéseken, hogy a „rozsdát lekoptassam”. Kihagyás után mindig érzem, hogy a lábaim nem úgy haladnak, ahogy korábban. Most viszont már tegnapelőtti fokozó is jobban ment ilyen téren. Rájöttem, hogy azért, mert igazából kihagyás nem volt. Az igaz, hogy 3 hete voltam utoljára pályán, de végig edzettem ez idő alatt is. 5 nap ugyan kimaradt betegség miatt, de azt se annyira érzem. Legalábbis ezeken az edzéseken amiket most csinálok. Szerintem a terv tökéletes, pont oda jutok hogy mire először menjek a pályára kurva jó állapotba legyek.
Ma tele volt a pálya, ami alapvetően motiváló lenne. Ha nem éppen diéta alatt lennék és azért „felhozó” edzés lenne. Féltem hogy kicsit elvisz a lendülete. Csak egy nagyon kicsit vitt el. Bemelegítés 6:02 lett, ami diéta alatt inkább 6:15-6:20+. De ez is könnyen esett.
A futóiskolánál 1-2 feladatban nem kontroláltam teljesen a testem. Részben a diéta miatt, részben hogy mellettem folyamatosan futottak kizökkentetek. Volt olyan feladat, amit helyesen nem tudtam megcsinálni. De igazából nem zavart egyáltalán. Felhozó jellegű ugrálgatás volt, és annak tökéletes volt. Amúgy ikkább diéta miatt nem volt meg a teljes fókusz. Viszont jobban bírtam, mint amikor elmúlt években diéta alatt futóiskoláztam. Jobban is ment, a futóugrás sztem egész jó volt, ahhoz képest hogy fél éve nem futóiskoláztam, főleg.
Korábban sokszor volt az kérdőjeles a fejemben hogy futóiskola után fussak-e 400-as résztávokat. És ez olyankor is volt, mikor épp nem diétáztam! Most ez fel se merült bennem, egyértelmű volt, hogy fogok 400-akat futni! Ugyan egyáltalán nem erősen. Felhozó jelleggel, hogy szokjam a tempót.
Viszont a lábaim nem így gondolták. Nagyon elindultam az elején. Lábaimnak jólesett, könnyű volt. Aztán azért 100-150méternél elkezdtem érezni pulzusilag hogy ez túl erős így (diéta alatt….itt ugyanis 15-20-al magasabb a pulzusom). Viszont biztató nagyon a jövőre nézve, az erős edzésekre előretekintve. Tegnapelőtt még éreztem a lábaimban a rozsdát, hogy azért nem úgy haladok ahogy kéne. De úgy látszik az az 1, fokozó futás elég volt hogy leporoljam a rozsdát. Most a 400-ak alatt már frissek voltak a lábaim és mentek volna. Azért a szokásos futóiskolás unkomfortot éreztem, vagyis hogy azért a sok ugrándozás miatt nem úgy megy, nem úgy érzem a futást mint alapból. De frisseség szempontból rendben vagyok. Ha holnap után lenne első erős edzés, akkor is rendben lennék lábilag. Kár, hogy még tart a diéta. Így azért holnapután még csak egy laza résztáv lesz (3x2k, 5x400 a terv). Ott ,tényleg muszáj leszek lazán kezdeni, mert 2000 azért kurva hosszú a mai 400-hoz képest.
Tavaly nyáron, Budapesten csináltam egy hasonló, diétás alatti futóiskolás 400-akat. Fura, mert most (sokkal) lassabb voltam, 3:49-es átlag jött ki. De az utolsó az ugyanúgy 1:22-es volt. Akkor azt írtam fel magamnak hogy érzetre borzasztóan ment esett. Most érzetre jól ment (volna). Legalábbis lábilag, csak pulzusilag nem bírtam ezért voltam lassabb. De igazából így is gyorsabb voltam, mint azt előzetesen reméltem, szóval továbbra is elégedett vagyok.
Garmin how hard it was: 10/4 Somewhat hard
Garmin how did you feel: 5/2 Weak
Nyugalmi pulzus 400-ak között: 103, 113, 114, 116