ripetti futás

2010.09.19 Vasárnap, 10:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:39:47

Távolság

21 km Szint: 10 m

Tempó

04:45 p/km (12.63 km/h)

Edzésleírás

Első G-napi kirándulás

Esztergomban Futóművek.

Vonattal mentünk. 5:30-kor keltem.

Számos gepárdtársam jött el. Előzetesen összeszerveződtünk, vagyis mind a leutazás, mind a visszaút közösen történt.

Vissza egyébként hajóval jöttünk. 3.5 fél óra a Dunán. Kellemes volt.

A versenyről csak annyit, egy 5 kilis vonalon oda-vissza-oda(kicsit többet)-vissza.
Szép a pálya, végig  a Duna mellett halad, de így elég unalmas és lélekölő.

Amúgy 4:30-ban futottam ez első 10-est, aztán lassultam. Végül már csak az a cél lebegett előttem, hogy 1:40-en belül legyen valahogy. A végén kellett egy jó nagy sprint, hogy meglegyen.

Idén ez a legjobbam. Azonban még így is jócskán elmarad a saját legjobbamtól, ami nem is tudom, mennyi...Na megnéztem. Két perccel rosszabb, mint a PB-m e távon. Tavaly a Balaton-maratonon volt. Ah, dicső idők.

Összességében jól sikerült ez az Első G-napi kirándulás. Sokat kacagtunk, és jól éreztük magunkat.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:39:47 21 04:45 12.63 10 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

8 hozzászólás

cseha képe

cseha 5025 napja

Szuper volt! És rengeteget ettünk, én rendesen rosszul voltam! Gratulálok! A futáshoz is!:)

Mira képe

Mira 5025 napja

Gratula, én tudom ám, miért ment ilyen jól.... Meglesz a PB is, ha nemgyon akarod!!! :-)))

Noncsa képe

Noncsa 5025 napja

Gratula!Legközelebb én is szeretnék jönni...csak ne "esküvő-napon" legyen!:)

lójer képe

lójer 5026 napja

Legközelebb kijön belőled az egyharmincöt is, csak most a sikoly jött ki helyette. Nem baj Zs...kám, gratulálok, szép ez nagyon!

ripetti képe

ripetti 5026 napja

Nóri arra gondol, hogy odafelé a vonaton engedtem emésztőrendszerem hangtalan sikolyának, visszafelé pedig a hajón. Teljes transzportációs defekatózus. Nos, igen. Így történt.

Gebregab képe

Gebregab 5026 napja

Igen, azt hiszem túl sok élmény volt, nem lehet ezt csak úgy leírni... :))

Szerintem is jól mentél, király volt a kirucc, már várom a következő G-napot!!!!

csattogoboka képe

csattogoboka 5026 napja

...és még egy csomó mindenről nem írtál. Pl. a dologról, ami keretet adott a napnak, a természet hangjairól, Edzőbá sütijéről, stb...

Nagyon jó volt, köszönjük! És jól futottál, nem volt annyira egyszerű és gyors ez a pálya!

mjoci képe

mjoci 5026 napja

Tényleg nagyon kellemes nap volt.
A futáshoz meg gratulálok.

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!