dgabica futás

2010.08.14 Szombat, 14:30:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

04:34:34

Távolság

32 km

Tempó

08:35 p/km (6.99 km/h)

Pulzus

Átlag
152
Minimum
88
Maximum
166

Edzésleírás

Most először tartottam be a hosszú futás során amit elterveztem, nevezetesen, hogy nem hagyom hogy a felmenjen a pulzusom. Nem is hagytam. Ahogy a 160-at közelítette, lelassultam, párszor sétáltam míg le nem ment 150 alá. 150-et tervezek mindig, ami sose jön össze, mert ha elkezd felfelé menni, elvesztem a türelmem, sz@rnak érzem magam stb., és nem viszem le.

Egyébként nagyon élvezetes futás volt változatos terepen: 2 km aszfalttal indult, itt még 130-as pulzussal 7p/km volt az időm. Aztán jött 6kili fűben domború terepen. Itt örültem volna ha a bal lábam 10 centivel rövidebb mint a jobb, mert akkor lehetett volna normálisan futni. Aztán 7,5kili fűben. Volt ugyan út, de az akkora volt, mint a bicaj kereke, és rossz volt benne futni, így mellette futottam. Ez volt  leggyilkosabb. Itt gyalogoltam 4x. Ráadásul nem csapódott vissza a lábam, elnyelte a fű a becsapódást. Plusz tele volt valami szúrós elszáradt növénnyel, aminek a maradványait többször métereken húztam magam után. Aztán meg szedegettem a cipőből. :-). Ezután következett 2kili erdei út. Nagyon jó volt. hűvös, illatos stb. Sáros volt, nagy kiterjedésű pocsolyákkal, amit csak úgy tudtam kerülni hogy fel a domboldalra, aztán le. :-). Aztán 1km aszfalt megint. itt volt 1 közkút, tehát komplett fürdés, kulacsok feltöltése, saját megam túlhidratálttá ivása :-). Aztán fák között domb-fel-le 3kili. Itt követtem el a 166-os pulzust, mert olyan sűrű volt az út melletti bozót, hogy -azonnal tudtam- hogy több körözött gyilkos is lapul benne, és hallottam hogy követnek is a bozótban (ami 1ébként elég áthatolhatatlan) tehát menekültem. (erről a fantáziálgatásról valahogy le kellene szokni.......)5.30-as kilit csináltam. de csak egyet :-) mert rájöttem hogy nem támadnak meg a fantomok, mert sok a szemtanú. :-). A többi km sima földút volt,  teleszórva öklömnyi kövekkel, de teljesen. Nagyon kellett kerülgetni, és itt megfájdult a bokám meg a térdem is.

Összegezve: minden hosszút így fogok ezután futni. A múlt heti utolsó 10 km-én 172-176 volt a pulzusom. Mire jó ez? Azért hogy jobban nézzen ki leírva az idő? Az a 20 perc nem ér annyit.  Csak magamat verem át vele, s nem is fejlődök. Ma 1x se ment 170 közelébe a pulzusom. A hétvégi hosszúaknak pont az a lényege, hogy hozzászokjon a szervezet a folyamatos hosszú ideig tartó terheléshez. Sok szerző nem is távot javasol, hanem: "fuss 2-3-4 órát" a táv mindegy.

 

(ezt se most kellett volna felfognom) :-)

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
04:34:34 32 08:35 6.99 0 88 166 152
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

6 hozzászólás

Cyco képe

Cyco 5156 napja

Azért 30 C fokban ritkán esik a futók pulzusa 150 alá. Rengeteget dolgozol, biztosan meglesz a szép eredménye!

monique képe

monique 5160 napja

látom neked is volt durva terepfutás, csak a tiéd hosszabb volt.. :D
(a vicces, hogy én pont azon a terepfutáson nem tartottam a pulzust mindig. máskor meg igen)

prókátor képe

prókátor 5160 napja

Szép  volt Gabi! Jó sokat mentél a héten! Elolvastam a beszámolód. Na most már értem, hogy  miért kinlódnak mindig a pulzusukkal.Nekem is vennem kéne egy ilyen ketyerét ami méri a pulzust..meg mit tudom én, hogy mit még. Eddig én azt hittem, hogy elég ha futok, de azt jó sokat.

pátyalso képe

pátyalso 5161 napja

A következetesség a fejlődés talpköve és tartottad magad hozzá,gratulálok!Nagyon kegyetlen ez a terep ahogy így leírtad,az a 7ésfél kili gazban futás teljesen leszívta volna az enargiám,ma elég volt 3 kili gazos saras szlalom és mentem is ki az aszfaltra.Egészségedre,jó pihenést,feltöltődést! 

dgabica képe

dgabica 5161 napja

MIkor megyünk bringázni??? :-) 3 napja pihizel. Figyellek :-)

gica képe

gica 5161 napja

Nem semmi a terep ahol futsz, ráadásul egyedül, minden elismerésem!!! Te lefutottad az esti szalonnasütés által bevitt kalóriáimat is:))

Gratula!!!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!