janosib futás

Futás2022.10.16 Vasárnap, 00:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:46:01

Távolság

21.1 km

Tempó

05:01 p/km (11.94 km/h)

Edzésleírás

3. Veresi Futónap

Mivel idén már az eredeti időpontban volt a sülysápi verseny, ezért ezt a félmaratont találtam helyette. Kicsivel talán többen voltak, mint Sülysápon szoktak, de nagyjából ugyanaz a kellemes hangulat volt. 3 körös volt a futás és azért volt szint a pályán, amit egy héttel a maraton után meg is éreztem. Ennek ellenére az első kör jól sikerült (talán túlzottan is jól), a de a jó hír az volt, hogy az órám szerint a kör csak kicsivel volt több, mint 6,8km. Belekalkuláltam a lassulást, ami jelentkezett is, és a második kör egyértelművé tette, hogy ne hajtsak a 1:45-re. A harmadik körben még az egyik frissítőnél se volt már víz, így automatikusan vissza is vettem még egy picit, az utolsó kör, már nem lett valami fényes. De összeségében nem volt rossz átmozgató futás a maraton után, és jó kis edzés volt a novemberi nagy megmérettetésre ;-)

Abszolút helyezésem a férfiak között a 22. lett (kategóriámban a 16. és még négy nő is megelőzött.

GPS szerint: 20,42km

20/22 projekt állása 17/20

Edzésszakaszok

Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!