Edzésleírás
163-as pulzust akartam tartani de a lábaim állandóan elszálltak volna, főleg a végén :P
ezt ezzel kicsit el is rontottam, de! így sokkal többet tanultam az edzésből!
végig nagyon figyeltem a testem jelzéseit az adott pulzushoz/zónához viszonyítva, és nagyon sok minden eszembe jutott erről. sőt, még a futás után is! :)
még amit elrontottam, hogy tegnap az elkavarás miatt hosszabb ideig voltam kint, és ma amikor kimentem kicsit nehéz volt az eleje, bár lehet h nem is a tegnap miatt. hanem inkább elégtelen bemelegítés, ill. pár percig túl gyors kezdés. majd ezt kifejtem még :)
amúgy volt bemelegítés, annyi, hogy kimentem a szigetre és lötyögtem kicsit futva-sétálva, mielőtt odaálltam a MAC-nál a rajttáblához. időben elég volt, meg a pulzus is felment 145-ig.
a végére inkább 18 fok volt és elbújt a nap is. az jól esett :)) az elejét melegnek éreztem.. na majd akklimatizálódok :)
drift: a pulzus felment pár ütést (3-4bpm??) úgy 82 perc után. :) utána ment fel 172-re valamikor, akkor lett a max (addig 170). de igyekeztem tartani 165 alatt, sajnos ez inkább 167 alattira sikerült :).
majdnem elrontottam a 3. körben, vhol az 500 és 1000m között úgy sikerült lépnem, hogy a bokám majd kibicsaklott, a jobb lábfejem teljesen elfordult, de vhogy megúsztam! (utána kicsit figyelnem kellett néha, de nem volt gáz.)
ja, nem a rekortánon mentem, térd miatt, ezért utáltam is a terepet kicsit a pesti oldalon kivéve a 2000 és 2500m közötti részt, mert ott van vmi járdaszerűség, ahol jól lehet menni.
na de a lényeg h a szar terepen sikerült a rosszul lépés..
körök:
1. 36:35 @164
2. 37:59 @164
3. 39:01 @166
Persze az 5 csillag default ... :)
Ugyehogyugye! Timex a nyerő! ;)
aa, 1:59 nagy álom lenne sajnos :D
Mér sajnos? Egy éve nyomod, tavasz óta rendesen. Jövőre komoly aerob állóképességgel a hátad (és hátam) mögött, sz@#rrá fogjuk versenyezni a szezont! ;)))
Köszi, egyelőre várom az eladó válaszát. És kerülgetek egy éppen akciós Timexet. Kár, hogy pulzusmérőt nem lehet nyerni teszteléssel :-)))
válaszoltam neked nálad :)
Mesélj, te mivel méred a pulzust? Látom nagyon precízen naplózod :-)
aa, 1:59 nagy álom lenne sajnos :D
Gyülnek szépen a kilóméterek:12,-,13,16; itt valami nagy vasisdas lesz Varsányban:-)
Akkor mostmár vasárnap neki vágunk az 1:59:59-es félmaratonnak?!?:-)
monique 5341 napja
Mung: 1 éve? viccelsz :)) szeptember legvégén kezdtem a 6 hetes futós-gyaloglós tervvel.. :D
de majd szeptemberre tényleg 1 éve fogom nyomni, na az már érdekes lesz!
a timexben amúgy én nem bízom, sok panaszt láttam rá. több pulzusmérőt kipróbáltam már (igaz, pont timexet nem, meg garmint se), és a polarra azt tudom mondani, hogy ez az, amilyennek egy pulzusmérőnek lennie kell...nem is értem mások ezt miért nem tudták utána csinálni :)
amúgy lehetne javasolni a gépháznak pulzusmérős tesztet! :D