gbalazs futás

2010.01.09 Szombat, 08:20:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

05:11:00

Távolság

41 km Szint: 1300 m

Tempó

07:35 p/km (7.91 km/h)

Edzésleírás

Wass-Albert teljesítménytúra - 2010.01.09
Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a 28 km-t, vagy emeljük a lécet, és a 44km fussam. Imi végül meggyőzött, hogy legyen a hosszabb táv. Hát legyen, lett. Reggel 8:20-kor indultunk, hál istennek nem esett az eső, ez pozitívum, mivel aszfalton indultunk kezdtünk bizakodó voltam, hogy nem lesz gond a pályával. Első kaptató Borbély hegyig volt (1. ep), ez nem volt hosszú, de magkaptuk az ízelítőt a gyalázatos útviszonyokról, ez alatt értsük a sarat, jeget,vizet. Ekkor még vagányan próbáltam futni, a pontőr mondta is, hogy a 10 km/h-ért menni kell, ebből persze semmi nem lett. A 2.ep magyarkútnál, ezen a környéken aszfalton is lehett futni, öröm volt végre nem kellett a sarat dagasztani. Jött egy hosszabb kaptató a Nagy kő hegyig, itt a pontőr (3.ep) leterelt minket a kijelölt útról, mert veszélyesnek ítélte. A 4.ep Nógrádon belül 13 km-nél, itt még el lehetett dönteni, hogy 28 vagy 44-at fussunk. Ha lúd legyen kövér, legyen a hosszabb. Itt olyan dágványos részek voltak, hogy ihaj. 2 futót meg is előztünk, és elértük a 20 km-nél lévő fogadót, itt kaptunk teát + pecsétet (5.ep), és "futottunk" Királyrétre egy hosszabb kaptatón (6 ep.) . A következő ellenőrző pont kimaradt , mert az előző napon állítólag lőttek arra a vadászok, és a szervezők jobbnak látták, ha rövidítés lesz. A következő állomásig sok aszfaltos rész volt, végre éreztük a talajt a lábunk alatt, a 8 ep. egy kocsmában volt (Kóspallag) , ekkor 27 km környékén jártunk. Innen egy combos emelkedő jött (sétálni is alíg bírtam), majd szokolyáig gázoltunk tovább a vízben. A kocsmában elhelyezett 9. ep-on magunkhoz vettünk némi Cola-t, és nekiálltunk az utolsó 8 km-nek. Ennek nagy része futható volt, de itt is sokszor bele kellett sétálni a 10 ep-ig (Csattogó). Itt magamhoz tértem és a következő 4 km már jól ment, a templomig volt még egy meredek emelkedő, itt már viccelődni is volt kedvem az Imivel. Mondtam, hogy ha beérünk a célba, akkor ide (10%-os emelkedő) visszajövünk résztávozni. Becsurogtunk a célba (41 km lett - netto 5:11 az idő), a táv kipipálva, majd irány a munkahely....

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
05:15:00 41 07:41 7.81 1300 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!