Sport

(verseny)

Edzés ideje

00:28:16

Távolság

6.72 km Szint: 200 m

Tempó

04:12 p/km (14.26 km/h)

Edzésleírás

Tudva hogy az év utolsó-és a jövő év első napjait futók társaságában töltöm, készültem felszereléssel is. Ausztriába a világhíres Kainach-ban rendezendő Silvesterlaufra indultunk, ahová eredetileg csak kísérőnek készültem, de szerencsére végül "rábeszéltek" hogy nevezzek be én is és fussak. Bár az elmúlt időszak nem a sűrű edzésekről szólt, így tudtam, hogy nem most fogom megváltani a világot, mégsem volt nehéz rábeszélni a dologra. Gondoltam a közelmúlt tunyulása ellenére stílszerű lenne futással lezárni ezt a sikeres futóévet, ráadásul tisztában voltam vele, hogy ha a jövőre hasonló sikereket szeretnék elérni, akkor sürgősen el kell kezdenem igen komolyan edzeni. Jó startnak tűnt a: Majd holnaptól! taktika helyett a: Menjünk azonnal : ) Ráadásul az évszaktól szokatlan szikrázó napsütés és meleg is csábított, és még a pálya is tetszett. Mindig is szerettem az olyan útvonalakat, amikben van egy rövid meredek, majd utána hosszan és enyhén lejtenek. Az emelkedő kiszűri a gyengéket, a hosszú lankán pedig lehet tolni ezerrel, gyorsabban, mint síkon, de a térdet még nem nyúzza meg annyira, mint egy meredek lejtő. Ráadásul mivel körpályáról van szó, nem szakad szét teljesen a mezőny, látótávolságban maradnak a profik, és motivációt ad hogy ne alázzanak lekörözéssel meg persze az is, hogy én körözhetem a lassabbakat. Maga a verseny gyönyörű helyen, az Alpok tövében egy hangulatos kis faluban van, teljesen jó szervezéssel, és a mezőny sem túl népes, ráadásul azoknak a fele is magyar. Mivel órákkal a verseny előtt érkeztünk és profikkal voltam egy társaságban, szokásomtól eltérően melegítenem "kellett". Sebaj, lassan erre is rá kell szoknom, nyilván nem az volt a jó, ahogyan én csináltam eddig, bár számomra még mindig fura, hogy gyakorlatilag melegítés alatt hosszabb távot fut le az ember, mint magán a versenyen... : ) Mivel üzemi hőfokon álltam rajthoz, és a pálya olyan kicsinek tűnt, a rajtból elég lendületesen törtem ki. Az első kanyarnál realizáltam, hogy gyakorlatilag az elit boly végén futok. Rögtön gondoltam, hogy itt valami error lesz, ráadásul mint később kiderült, magukhoz képest ők is embertelen tempót diktálva futották el az elejét : ) Egy körig bírtam a profi csoportosulás végén, de a több havi edzetlenség eredményeképpen már akkor úgy éreztem, hogy kiköpöm a belem, és egy lépést sem tudok tovább ebben a tempóban futni, nem hogy még 5 kört! Hirtelen őrült soknak kezdett tűnni a még hátralévő táv. Majdnem egy percet lassultam kilométerenként, és már csak az volt a célom, amit a rajtnál kitaláltam, hogy lehetőleg senki ne körözzön le, de főleg, hogy Panzsit tudjam tartani. Úgy számoltam, hogy az 5 kör alatt simán megérkezhetnek a hátamba ha nem vagyok észnél, ezért bármennyire arra vágyott a testem, a kényelmes tempóig mégsem lassítottam vissza, ez mégis csak egy verseny, igyekeztem a lehetőségeimhez képest maxon futni. Egy körig a "senki földjén" ragadtam a mezőny elejétől messze leszakadva, de még az amatőrök előtt, sokáig se előttem, se utánam senki. Ezt nagyon utálom, mert ilyenkor nincs ami hajtson. Mivel általában hátulról rajtolok, mindig van "préda" a szemem előtt, de ezúttal az előttem futókat esélyem nem volt utolérni. Aztán az üldözőbolyból a gyorsabbak szép lassan kezdtek utolérni és megelőzni. Ez erőt adott, mert ilyenkor pár száz métert mindig tudtam gyorsulni azzal, aki épp mellém ért. A jóval lassabb második kör után a harmadik kör volt a legrosszabb, mert ekkorra már totál kész voltam, de még rengeteg volt hátra. Annak végétől azonban túllendültem a lélektani határon, megvolt a fele. Az ötödik kör elején sandítottam hátra, hogy jön-e valaki mögöttem az elsők közül aki lekörözhetne, de nem láttam senkit. Az emelkedőhöz érve, féltávnál azonban csak elsuhant mellettem az élen futó versenyző. Esélytelen lett volna keménykedni vele, így hagytam. Az már jobban zavart, hogy a vége felé egyre többen fogtak be. Sajnos igazán velük sem harcoltam, tisztában voltam a kondiciómmal és azzal, hogy csúnyan elfutottam az elejét. A lejtő tetejéhez érve azonban meghallottam, hogy a társaság elkezdte bíztatni a második helyen futó magyar lányt. Na ezt már mégsem hagyhatta a büszkeségem, olyan "hajrát" vágtam ki a célegyenesben, hogy a szervező már lépni akart hozzám hogy gratuláljon a befutónál, de egy karmozdulattal jeleztem neki, hogy nekem van még egy köröm : ) Andit mindenesetre magam mögött tartottam, ahogy Panzsit is, a terv tehát kipipálva, és bár a pár száz méteres sprint elég sokat kivett belőlem, de már csak egyetlen kör volt hátra, ez erőt adott. Ezután már nem lehetett mögöttem lekörözőre számítani, ezért igyekeztem hogy több ellenfelet már ne engedjek magam elé. Az utolsó körben már az emelkedőn hajrázni kezdtem, mert beért néhány futó, de hogy a sebességemmel nincs különösebb baj, csak a kondimmal, azt mutatta, hogy egy határozott finissel magam mögött tartottam már minden ellenfelet. Végül a teljesítményemmel nem túl elégedetten, de boldogan értem célba, nem sokkal 4 perc fölötti kilométerekkel, ami utólag belegondolva a terepviszonyokat tekintve nem is olyan rossz. Az eredménylistát böngészve azonban újra maradt bennem némi hiányérzet. Bár az első elmebeteg körtől eltekintve szép egyenletes kilométereket mentem, de korosztályban csak a 8. helyet sikerült megcsípnem (22 indulóból) Mivel a mezőny nagyon széthúzódott, dobogó körüli helyezésre nem is volt esélyem, de az 5-6. helytől csupán néhány másodperc választott el, így ha kicsit okosabb vagy harcosabb vagyok, azokat meg lehetett volna csípni : ( Összesítettben 28-nak értem be a 107 indulóból, de az előttem beérők között mindössze 4 olyan volt, aki nem igazolt sportoló... Kár, hogy ilyen abszolut amatőr kategória nincs : ) Mindent összevetve nagyon örültem, hogy elindultam, jó lecke, szép élmény, és tökéletes comeback volt. Ha minden jól megy jövőre is ott leszek, és sokkal jobb formában majd rástartolok kategóriában egy előkelőbb helyezésre...