Edzésleírás
Verona maraton
a felkészülés nem sikerült igazán, szeptemberben még éreztem a lendületet, de októberre folyamatosan fogyott, és bár a 32 kilis futás egész jól ment, utána a betegség eléggé visszavetett, és innen már egy edzés sem esett jól. így a nagyobb terveket már hetekkel ezelőtt feladtam, de reméltem, hogy egy okos futással legalább valamennyire menthető a helyzet. 3:10-en belülit mindenképp elvártam magamtól, 3:05-nek pedig már örültem volna, így álltam a rajthoz.
a verseny: kezdésnek a 3:10-es iramfutókat néztem ki magamnak, de a nagy tömegben nem tudtam hozzájuk állni, így magam kezdtem el 4:30 körül. már az első kiliken 160 körül mozgott a pulzusom, a tempó pedig épp csak a tervezett volt, de igyekeztem nem stresszelni magam ezen. aztán 15ig így ment, amikor viszont a gél után hirtelen visszaesett 5-öt, így innen elindultam, kb 5 mp-t tudtam fokozni a tempón. féltávnál a városba nem volt jó visszaérni, a macskakövön kanyarogni, de hamar kiértünk, és lehetett rendezni a sorokat. itt társra is találtam egy hölgy személyében és 32-ig együtt is mentünk, ezután viszont leszakadtam, és éreztem, hogy kemény lesz a vége. 34-től bekapcsoltam a "csőlátást", csak mentem előre és úgy voltam vele, hogy amíg 4:30on belül futok, addig nincs gond. aztán visszaérni a városba megint kellemetlen volt, az uccsó 3-4 kilin már a mozgásom is elég merev volt, de legnagyobb meglepetésemre csak nagyon kicsit lassultam be itt. azért már vártam a végét, és ahogy néztem, necces az a 3:05, de csak meglett. örültem neki nagyon, amit ki lehetett hozni ebből a napból, azt megtettem. talán a 7 kilis részidők elég beszédesek, épp csak a végére sikerült meghalni: 31:08-30:48-30:27-30:28-30:17-30:50-0:50 azért a felkészülést sajnálom, hogy felemásra sikerült, de nem is biztos, hogy elbírtam volna több km-t, többször éreztem így is, hogy határon mozgok.
sogyu 2577 napja
Gratula Jozsi!
Az idokbol semmi jele annak hogy a vege nehez lett volna.