farkask futás

2009.11.15 Vasárnap, 11:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:55:06

Távolság

21.1 km

Tempó

05:27 p/km (11.00 km/h)

Edzésleírás

Eljött a harmadik szakasz. Jól aludtam, kipihentem ébredtem és nagyon feldobott, hogy már reggel sütött a Nap. Egy kellemes reggelin után a rajt előtt 45 perccel már az aszfalton voltam aszálloda előtt, de csak halogattam a bemelegítést. Kerestem $anyit, de nem találtam. Azért csak kocogtam kb 1,5 km-t, és sikerült is bemelegítenem. Az időjárás nagyon jó volt, ahogy a hangulatom is. Kedves családom kicsit később ért le, de végig szurkoltak nekem. Az első körben sikerült végig a tervezett 5:30 perc/km-es tempót hoznom, még kicsit jobbat is, csak a 2:00:00 volt a cél, nem több. Két 58 perces körrel terveztem. Az első kör utolsó 3 km-ben szmbe szél volt, ami kicsit zavart. Frissítettem is minden állomáson.  A második körben 16-17 km környékén volt egy holtpontom. Nem fizikailag, hanem fejben, elkószáltak a gondolataim, de magamra találtam, sőt bele is tudtam erősíteni. A második kör is hasonló lett ennek ellenére is. A célba érve feleségem, aki végig az alvó kisfiamat tologatta, kicsorduló könnyei hatására még nagyobb a siker. Nagyon jól esett, hogy ennyire izgult és szurkoltak nekem. Futáson még nem láttam mghatódni. Köszönöm nekik! Ez volt az első "maratonom", igaz két nap alatt három részletben, inkább maratonni távnak nevezném. Utána nem is voltam fáradt, de hétfőn nagyon fájtak a térdeim. Persze ez mára elmúlt :-) Nagyon jól esett. Köszönöm a sok támogatást

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:55:06 21.1 05:27 11.00 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

rob képe

rob 5339 napja

Megcsináltad!!! Szép volt, kár, hogy nem tudtam menni!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!