Edzésleírás
Vasi Vasember, futás.
amennyire vártam a bringát, annyira tartottam a futástól. a 2. depóm a 3. lett a mezőnyben, így a 7. helyen kezdhettem el futni, amit ekkor tudtam meg. pénzdíj az első 6-nak járt, de tisztában voltam vele, hogy nekem inkább hátrafelé kell majd tekintgetni. Gábor és Tamás depó után hamar utol is ért, elsőre megijedtem, hogy mindketten otthagynak, de végül csak Gábor ment el, fél kör után pedig Tamás lemaradt. ekkor még 4p-n belül futottam, de aztán kör végén hamar kezdtem lassulni. igyekeztem nem a tempóval foglalkozni, csak arra, hogy tartsam azt az intenzitást, amivel a leghamarabb eljutok a célig. mivel körpálya volt, így nem tudtam, ki-merre van mögöttem, szóval tényleg csak befelé tudtam figyelni. a 2. és 3. kör már nagyon rosszul esett, és láttam az órámon hogy lassulok is. aztán szerencsére a 4. körre fel tudtam kicsit állni, a futás elején evett gél leért, így végül egy nem túl acélos futóidővel, de 2:04:58-cal abszolút 8. helyen, korcsoportban viszont győztesként futottam célba. akkor ott elég borzasztónak éreztem ezt a futást, de utólag elnézve a mezőny is kb 2 perccel futott lassabbat, mint tavaly, így pedig nem olyan rossz azért a futás sem. igaz, augusztusban bőven 40 alatt kéne futni, ha akarok valamit... a versenynek nagyon örültem, az előjelek alapján nem erre számítottam.