Edzésleírás
Hiába keltem korán (7 körül), mire kiértem a szigetre már meleg volt. Azért nem volt elviselhetetlen, mint 1 hete az iramjátéknál, amikor eléggé meghaltam. Ezért ma nem is azt futottam, hanem "csak" egy fokozót, ami könnyebb (főleg, mert zenével futottam)
3km laza bemelegítés
4km normál tempó
3km jóleső lendületés
2km erős
A Hajósnál megint le volt zárva (hogy sflaflsalflalfsalfsalfsalflas), ezért kerültem egy kicsit és körbefutottam a Hajóst a belső úton. 2,5 kört terveztem és így a végén kútnál fejezem be és ott iszok, majd vissza levezetés. Így viszont túl sok lett volna a 2,5 kör , lett belőle 2,25 kör. A lendületesebb részekből kb 500m-el lett kevesebb, levezetésből viszont 1-1,2km-el, de ez nem annyira gond.
Meglepően jól ment, sikerült eltalálnom a tempókat mindenhol és érzésre is jó volt. Sikerült határig tolnom magam, a vége elég szenvedős lett, az utolsó 1km már nagyon nehezen ment. De előtte, a 3km jóleső lendületes az tényleg viszonylag könnyen ment, minden gond nélkül.
2x álltam meg inni, órát nem állítottam meg közbe, mindkétszer 10-10mp-re, de nem tudom pontosan melyik km-ek közben (az első 2. vagy 3.km-ben, a második pedig 6-7. km körül).
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:20:02 | 3 | 06:41 | 8.99 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:23:49 | 4 | 05:57 | 10.08 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:15:48 | 3 | 05:16 | 11.39 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:09:33 | 2.05 | 04:40 | 12.88 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:06:05 | 1.03 | 05:54 | 10.16 | 0 | 0 | 0 | 0 |