ripetti futás

2009.10.25 Vasárnap, 10:30:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:59:00

Távolság

26.5 km Szint: 500 m

Tempó

06:45 p/km (8.88 km/h)

Edzésleírás

Hétvégi hosszúfutásomat, mint rendesen, gondos útvonaltervezés előzte meg. Mindig pontosan kell tudnom, hogy hol tartok, és mennyi van hátra. Bár a kettő egymásból következik.
Az útvonal itt látható.
Nos, az első fél órában fáztam. Azon morfondíroztam, hogy alúlöltöztem. Természetesen nem az alkalomhoz mérten, hanem az időjáráshoz. De aztán Richfield környékén már kellőképpen bemelegedtem. Addig mellesleg elég sokszor sétáltam 1-2 perceket. Valahogy mostanában úgy vagyok, hogy ha úgy érzem séta kell, megteszem. Korábban volt bennem egy görcsös futáskényszer, de mára kihalt. Ez vagy jó, vagy rossz, de így van.
Aztán az Irhás-Eötvös árokban könnyedén felfutottam. Annyira könnyen, mint még soha. Mivel eddig, mindig meghaltam ott. Ez vagy a keringési rendszerem fejlődésének köszönhető, vagy annak, hogy végig egy nagyon csinos bringáslánynak tettem a szépet. Az árok bejáratánál húzott el mellettem, de kb. méter múlva utólértem.
A Normafa-Erzsébet-kilátó szakaszon kb. 1.2+10E ember volt. Sétálgattak, ténferegtek. Rácsoldálkoztak gepárd-teljesítményekre.
Aztán onnan lefele a BAH-ig végig nagyon meredek utcák következtek, melyekben gyönyörű házak voltak, de e meredek nekem nem kedvezett.
A végére direkt ezért is tettem egy kis emelkedőt a dunáig végig a Hegyallja úton, hogy ne egy brutál lejtővel legyen vége a napnak. (Természetesen ez is előre tervezett volt)
Minden t összevetve, jóval jobban bírtam és jobb állapotban fejeztem be, mint a múltheti kb. ugyanennyit. Illetve kicsit kevesebbet mentem akkor. Ráébredtem, hogy a Margit-sziget nekem szenvedés, és a hegyek s völgyek adják igazi honom.
Tervek szerint ezeket a max 30-as távokat csinálgatom télen, s tavasszal, felturbózótt keringéssel és erőnléttel vágok neki a következő lépcsőfoknak. Igen.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:59:00 26.5 06:45 8.88 500 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

3 hozzászólás

csattogoboka képe

csattogoboka 5349 napja

Tök nyilvánvaló, hogy a hegyek-völgyek sokkal jobban mennek...Nem? Gratula, szép (hosszú) futás!
ikri képe

ikri 5352 napja

Nem semmi táv, nem semmi szintkülönbség, nem semmi futás!!!
Nem vagy semmi! :))
GRATULÁLOK az edzésedhez!!!
Gebregab képe

Gebregab 5352 napja

A megállások a bringáslánynak köszönhetők?! :)) Mert ez abszolút belefér, segíteni kell embertársainknak, tartani bennük a lelket...stb. Hiába, az a nagy gepárdszíved...
Nagyon szép kis kör amúgy, óriási gratula!!!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!