Hauanita futás

2016.10.22 Szombat, 09:35:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:15:12

Távolság

22.5 km

Tempó

06:01 p/km (9.99 km/h)

Edzésleírás

Reggel elállt az eső, így nekivágtunk a hosszúnak Zolival. A Mol-kört néztük ki, az algyői Mol-kútig futottunk a MOL magánútjain, amit azért szeretek, mert kis forgalmú, jó minőségű aszfaltutak a pusztában, minden körülmény adott azon a terepen egy-egy kellemes futásra. Így történt ez most is.

A csodaszép idő sokat dobott a motivációmon, ennek ellenére már féltáv előtt elfáradtam kissé fejben, nagyon hosszúnak éreztem a távot. Féltáv után nem sokkal fizikailag is fáradni kezdtem, meg igazából nagynak éreztem a távbeli ugrást a múlt hetihez képest, és ezzel hergeltem magam. Pedig visszafelé kifejezetten jól haladtunk - 4-gyel a végéig. Zoli - aki csütörtökön vért adott - itt megzuhant kissé és fejben eléggé elhagyta magát (persze, lehet, hogy nincs erről szó, csak én nem érzem azt, amit ő, aki most nyilván kevesebb oxigén birtokában végott neki ennek a kalandnak), szóval innen leginkább őt kellett páytolgatnom, aminek következtében nem volt időm saját nem létező nyomorúságommal foglalkozni ;)

 

Oké, elfáradtam, és sajnáltam, hogy Zolinak nehézségei voltak a végén, de mindezektől eltekintve remek kis futás volt, csodálatos időben.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:15:12 22.5 06:01 9.99 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Nike Zoom Winflo