Edzésleírás
Coffee Ride #W32-B - Paprét-Fagyoskatona
Mára két klasszikus CR célpont jutott, ráadásul olyanok, ahol még nem jártam soha. Sokat hallottam már a Paprétről, de az ide irányuló CR-okon eddig nem tudtam részt fenni. A mai csúcs a számomra szintén ismeretlen Fagyoskatona volt, amit most Paprét irányából támadtunk. Nagyon fura érzés egy adott hegy első mászása, mert az egyszeri bringásnak fogalma sincs ilyenkor, mi lesz a következő kanyar után, azt sem tudja, hogy mennyit kell még menni a csúcsig. Ma minden a meglepetés erejével hatott, gyönyörű az útvonal, az erdészeti út vállalható minőségű, a táj pedig egyenesen lenyűgöző. Ma a felhőben úszó arcát mutatta a hegy, így csak elképzeléseim lehetnek arról, hogy az út mellett meghúzódó völgyek milyenek is lehetnek napsütésben. Szél volt, eső nem, így az egyetlen valódi problémát az a tény jelentette számomra, hogy a Korzón elszakadt az órám szíja, így gyakorlatilag a táv nagyobbik részét "vakon" tettem meg. Az adatokat visszanézve nem volt ez rossz, de nekem fontos, hogy folyamatosan lássam a sporttevékenység jellemző adatait, így ez a komfort hiány rontott egy kicsit az élvezeti értékből. :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:59:12 | 85.85 | 02:05 | 28.74 | 978 | 76 | 92 | 172 | 143 |