Edzésleírás
Spar 30 km, edzőverseny
Célként a 4 perces tempó tartását fogalmaztam meg, ez szerencsére sikerült is, a minimális hullámzást a rakparti széljárás és a hidak okozták.
Részletesebben: az első hullámban alig-alig indultunk (4’00” alatti tempót bevállalók tábora), nos, ezt végül csak ketten futottuk meg. Fő az egészséges önbizalom, anélkül nem megy, bár néha azzal sem.
Egy norvég vékonydongájú srác láthatóan számomra teljesen testidegen tempóban kilőtt, de azért többen is bevállaltak nekem már nem igazán tetsző intenzitást. Mindegy, beálltam az első csaj elé és a tervezett tempóban haladgattam a 6. helyen. Egy őszszakállú fószer (nem, egyelőre még nem a télapó) teljesen egyenletlen sebességgel futott körülöttem, ha úgy gondolta, 100 méterrel előttem, máskor meg kicsit mögöttem haladt. Gondoltam is: “Szopatnak anyám. Stop” :)
Szépen haladtak el mellettem a 2:45 alatti maratonisták (12km-nél csatlakoztunk be hozzájuk), aztán érdekes mód, onnantól éreztem igazán versenyzésféleségnek a dolgot, amikor a női maratoni első (Simona Staicu) a kísérőjével utolért és a “télapó” onnatól olyannyira leszakadt, hogy talán Mikulásra sem ér be. Na de ez csak vicc, viszont tény, hogy az iramváltogatásába totál belerogyott.
Jó pár kilométerig hárman boldogítottuk egymást, de a Margitsziget előtt (félmaratonnál) változatlan tempó mellett elléptem akaratom ellenére is, hogy aztán egy gél segítségével a vége felé befogjam a maratoni leszakadókat és a második helyezett 30km-est is a 28. km előtt (ez kicsit most zavaróan hangozhatott). Egy egyenletes tempóval 4 helyet ugrottam a végére, pedig ez még csak nem is maraton volt. Na, nem mintha akár csak 5km-be ne lehetne belepusztulni, az ám a jó móka! :)
A Városliget már csak a szeles részén okozott kisebb fejtörést a combjaimnak (uh, ezt talán nem kellett volna), de aztán minden összeállt, amikor immár árnyas fák őszi lombjai lengték be befutóm romantikus magányát. Ha ennyire nem is volt patetikus a vége, lényegében teljesítettem a kitűzött időcélt, a pulzus is stabil maradt és végül egy nem túl egyszerű pályán, néha kellemetlen rakparti széllel megspékelve tesztelhettem kicsit, mi is várhat majd rám a maratonon. Halleluja.
5km-enként:
4'00"/151
3'56"/156
3'58”/158
4'02"/159
4'00"/159
3'59"/161
Elvileg ezek az értékek 4-5 ütéssel a maratoni pulzus alatt vannak, de érzésre azert nem volt annyira könnyű, így azt gondolom, csak egy 160-161-es átlag lehet inkább majd reális. Végül ugye második lettem (509 férfi indulóból), ezt már inkább csak a mezőny kritikájakent említem meg.
Igaz a leírásnak fele érthetetlen számomra,de a számokat ismerem, ez alapján gratulálok!
Sóher egy banda! Eszti és a Tesóm is dobogós helyezésekkel nyertek nevezést.
A francokat: 2 Coca Colás törölközőt és egy Spar Budgetes ajándékkosarat :) Neked is gratula.
Korpa, tiszta szívből gratulálok. Gondolom akkor nyertél egy BSI-s versenyre egy ingyennevezést.
Köszi, én is örültem a sok ismerős arcnak. De még jobban örültem volna, ha maratont futtok (vagy egyáltalán futtok), sérülés helyett.
Gratulalok! Egyenletes tempo! Lazanak is tuntel. A pulzus is ezt mutatja.
Gratulálok Ati
Gratulálok Attila, jót mentél!
Gratulálok Attila ! Örülök,hogy láttalak !!
borlali 3378 napja
Gratula! Csak Gyurit tudom ismételni! Nagyon lazának tűntél! :)