janosib futás

2015.10.11 Vasárnap, 00:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

03:59:24

Távolság

42.2 km

Tempó

05:40 p/km (10.58 km/h)

Edzésleírás

30. Spar Maraton


Mivel a poén már lelőttem, azaz sikerült négy órán belül futni, csak egy kis érdekesség, hogy miért akartam és milyen volt útközben.

Szóval idén lettem 40, ez volt a 30. Spar maraton, nekem személy szerint pedig a 10., így a tripla jubileum során meg akartam ismételni az 5.-en (2010-ben) elért 4 órán belüli eredményemet. Sajnos ebben a szezonban n(s)em sikerült lefogynom az áhított 78-ra, sőt reggel 84,6-al mérlegeltem (az eddigi 5 helyett most már 6,6-ot kellene leadnom). Viszont úgy nézett ki, hogy az időjárás nekem kedvez és nem a tavalyi dög melegben kell futni. Persze mondtak húsz mm esőt, ami kicsit (nagyon) aggasztott, de ez nem tántoríthatott el. Sőt mivel az időjárás megkegyelmezett minden futónak és a rajton kívüli kis szitáláson és a célba érkezésem utáni kis csöpörgésen kívül fantasztikus futóidő kerekedett, olyannyira, hogy olyan 8 körül kicsit meg is ijedtem, mikor elkezdett világosodni, hogy nehogy kisüssön a nap... Végig kellemes volt a közérzetem és szinte végig futottam a távot, a Westend frissítőnél volt muszály egy kicsit megállnom és fejben is rákészülni, hogy most még 4 6percest futni kell a 4 órán belüli időhöz. Kicsit fura lett ekkor a légzésem és többen is megkérdezték, hogy minden OK-e, de már nem volt erőm frappánsan válaszolni, hogy: kuss, én így futok így csak magamban próbáltam mosolyogni a viccemen. Mikor megláttam a 42-es táblát, olyan 500m-re a vége előtt, akkor kezdtem kiengedni és igyekeztem, hogy úgy érjek be, hogy jó fotó készüljön, mert elvileg a 10. után kapok valam oklevelet (meg pólót, meg állandó rajtszámot). Egyetlen kis apró hátránya van a dolognak, hogy ezt használni tudjam, ahhoz el kell indulnom. Így hát jövőre is ott a helyem, de 4 óra 30-on belül lesz a kitűzött cé, élvezve és nézelődve :-)

Köszönöm mindenkinek a szurkolást, a céges csapattársaknak, Gyuriéknak és mindenkinek aki ismeretlenül is mondott egy hajrát :-)

GPS szerint: 41,98

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
03:59:24 42.2 05:40 10.58 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

3 hozzászólás

janosib képe

janosib 3146 napja

Köszi fiúk ;-)

Szab képe

Szab 3151 napja

Gratulálok, jó!

És épp a munkahelyemen hahotázok ezen: "nem volt erőm frappánsan válaszolni, hogy: kuss, én így futok"   :D

Tibor72 képe

Tibor72 3152 napja

Gratulálunk!!! :)

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!