Edzésleírás
Fürstenfeld Brunnenlauf 10km
PB (régi: 35:48, Bad Waltersdorf, 2012). Megjelent a keszthelyi kenyai "barátnőm" is és persze, hogy ezúttal is vele futottam...de csak az elején, megpróbált a nála sokkal gyorsabb "osztrák kenyaira" tapadni, de nem sikerült neki, leszakadt, majd aztán szinte azon nyomban rólam is. Sőt, még a "magyar román" későbbi második helyezettről is, így csak harmadik lett végül.
De ez a női elit verseny volt (amihez amúgy sincs semmi közöm), a férfi elitet leszámítva (3 kenyai, Koszár Zsolt, Nagy Tamás János, Minczér A.) negyedik lettem abszolútban, bár fogalmam sincs miből futottam az egyéni csúcsot, mert az edzéseim legtöbbször - a saját szintemen legalábbis - lébecolásból álltak az utóbbi hetekben. Persze a körülmények tökéletesek voltak, ahogy a pálya is majdnem tök sík, végül is mindegy, egyszer lehet nekem is jó napom :)
Nagyjából egyenletes köröket futottam (4*2,45km), kivéve az elsőt számoltam el kicsit (3'26"-ra még felgyorsítani sem szoktam nagyon edzésen), de nem nyiffantam ki tőle. Most örülök, aztán talán a motívációm is visszajön majd valamikor.
körök tempója / pulzusa:
3'26"/161
3'33"/169
3'35"/171
3'33"/170
EREDMÉNYEK (absz. 4., korcsoport 3., persze megint az enyém volt magasan a legerősebb).
Ezzel most sikerült átvennem a Thermenland futókupában a vezetést, már csak egy verseny van vissza az 5-ből ősszel.
Nagyot hasítottál, őszinte elismerés, gratuláció!!!!
Aztamindenit! Sztem epp a par het piheno tett jot! Ugyis mindig tuledzed magad. Gratulalok, hatalmas tempo ez!
jobb lettél volna ha elötte be is szittyózol :-)
Gratula!
Ez baromi jó idő !!!!!! Gratula !!
Csak ámulok az időeredmény láttán. Óriási gratula:-)
A több éves munka gyümölcse szerintem. Mi ahhoz viszonyítva pár kedvetlen edzés?! Remélem rám is ez vár, ahogy öregszel egyre több PB:-)
zsolaaa 3475 napja
Grat!