Edzésleírás
Eléggé felbasztak a vizsgabiztosok, azt mondták először hogy a foci dekázás után rohanjak hetest dobni, majd 4 bemelegítő dobás után le akarta velem dobatni. Mondtam neki hogy kapja be (vagyis ezt nem, csak gondoltam) és visszamentem focizni, majd megvár, a kurva életbe.
Így a foci után mentem kézire, kellett nekem 10 bemelegítő dobás és az elején mondta mindig hogy érvénytelen, mert beléptem. Aztán belejöttem és találtam egy szimpatikus labdát is.
Sajnos a saját labdám mindig leereszt és pont tegnap tört el a pumpaszelepbe, ott meg nem volt se pumpa, se normális labda, de az a hetesnél nem zavart, befolyásolt
7-es lövés: első ötöt nagyon szépen belőttem, erősen, szépen, ahogy kell. Hatodikra hibáztam és így nagy volt a stressz...Hetediket belőttem, majd jött a nyoladik, aminél kapufát lőttem és ünnepeltem, erre mondja az ember, hogy majdnem sikerült. Én meg kiakadtam, elkezdtem reklámálni, mert Andi azt mondta, a kapufa is számít, de a papíron ez tényleg nincs. De addigra már kiborultam és egészen délutánig nem nyugodtam meg, nagyon tiltre mentem, el vonultam, elegem lett teljesen és itt utáltak meg a vizsgabiztosok akik pontoztak...
Összetett feladat, gyorsindítás, labdavezetés felugrásos dobás üres kapura: elsőre azt mondta, hogy íveltem a labdát. DEHÁT BAZDMEG GYORSINDÍTÁST ÍVELIK! Mondta hogy csináljam másodikat, megkérdeztem, hogy mire fel, az első nem volt max pontos? Meg valami baja volt a lövésemmel is, hogy nem fordult ki a testem!?!?!?!? Én végig ívelt gyorsindítással melegítettem, így utolsóra úgy álltam oda, hogy lőtt passz kell, szerencsére emberhez találtam és ahogy láttam, meglestem a pontozólapot megadta az 5pontot erre...Jobb lett volna ezt is saját labdával...
Távolba lövés kézilabdával: tudtam hogy ez szarul fog menni, de hogy ennyire? Nekifutás távjával amúgy nem volt gond, hiába mondta Boti. Inkább azzal, hogy ez szar. Többen is megdobták a 37-et, én meg hát...Nem tudom mennyi volt az első, a másodikat meg nem is néztem. 28-30-32-35-37 a ponok. Edzés alapján egy esetleges 28, vagy 30 lehetett volna. Ennél a feladatnál jó lett volna a saját, nagyon keményre felfújt labda. Illetve zavaró volt, hogy itt is volt olyan térfélelválasztó mint a SZAG-ban, bár kicsit magasabban. Szerintem ez 0 pont...
UPDATE: a két csapatsortba összesen 19pontot kaptam (összesen 30pont volt elérhető, ezt el kellett oszatni 6-al, majd visszasorozni 5-el), ebből kis matek: Ami biztos, hogy a hetesdobásra 5/4, távolbadobás szerintem 5/0 (talán 1!?), összetett feladat kéziben 5/5