vinibike bringázás

2015.05.09 Szombat, 11:00:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:19:00

Távolság

80 km

Tempó

01:44 p/km (34.53 km/h)

Edzésleírás

Tour De Tisza tó!

 

11 ViniBike harcos állt a rajthoz!

Végre egy kisbusz is segítette az eljutásunkat, Kovács Karcsinak köszönhetően. Jobb a hangulatban egy sok fős buszban. Csapatépítő is.

Lassú rajtot hamarabb engedték el, mint ahogy szokták, de nem volt baj, had nyúljon a sor. Máté elől volt, ment az első lószokra. Én pár emberrel hátrébb. Vittem a sort, és próbáltam megszakítani, hogy Máté el tudjon menni szökésbe, na de ugye az elején még mindenki friss, nem jelent gondot a nagy tempó. Négyen el is mentek 3 DKSI és Máté. Tudtam nem a legjobb szökés így, de jobb. mint a semmi. Két nagy csapatnak is vannak elől emberei, így a mezőny megnyugodhat. Felnőttbe lehet így eredményünk, master 1-be pedig megoldjuk a végén. De Máté hamar leszakadt az elmenésről. Ekkor mérges lettem, hisz tudnia kell menni 50-el hátszélben. Na de mindenkinek van rossz napja!

Majd kicsit hátrébb csorogtam, hogy legyen szélárnyékom. Majd mentek előre Doki és a többiek, de ugye meg megszakadt a tempó, hisz ellen csapat csinálta, amit kell. Na ekkor csak azért sem mentem előre, hisz úgy éreztem kicsit nagy mellkassal mentünk a versenyre (most ez pár embernek rosszul esik, de hiszem, hogy igazam van), mert kevés erős név van a nevezési listában. De sose becsüld le az ellenfelet, és minden embert mi sem ismerünk. Hátszélben sokszor mentünk 46-al és a 3 fős elmenés távolodott tőlünk. Na de ugye akkor mennyivel mentek?

Másik dolog ami miatt nem mentem előre, hogy ha utolérjük a 3 felnőttet akkor semmivel nem lesz jobb, csak Máténak. Továbbá legalább én maradhassak friss a végére, hisz bármi lehet, akár utolsó 1 kilin is lehet egy bukás, ami átírja a tervet. Idővel feladtuk a harcot az elmenésről. Majd haladtunk tovább kellemes tempóban.

Nem görcsöltem, és a pár kiló mínusz miatt kicsit jobban éreztem magam a mezőnyben mint az elmúlt pár évben. Ez jól esett.

Majd jött a vége, szívesen segítettem volna akár kinek, de tudtam a kanyaros befutóhoz nagyon nagy rutin kell, és inkább én mentem, talán így nagyobb az esély a jó helyezésre. Utolsó 4en előbbre helyezkedtem, mert tudtam, ha van lehetőség menni kell előrébb,  a keskeny út miatt, ha beállnak eléd esélyed nincs.

Zolika és Doki nagyon jól elkezdte húzni a tempót az utolsó3an, így a sor megnyúlt, majd az utolsó 1 kilin Doki még rányomott. Máté is előre jött, beálltam mögé, negyediknek fordultam első kanyarban Máté mögött. Hátsó kereke megcsúszik, kicsit fékezek, kicsi ritmusvesztés. Első két ember DKSI. Megcsinálták amit mi akartunk. Első kanyar után legelső embert lassítással helyzetbe hozni. Második kanyar után Máté tolja neki ezerrel, úgy nyomja a pedált, hogy ugrál a hátsó kereke. Erő van, de azt nem kell elfecsérelni. Első már messze volt, nyomok egy kövéret, majd abszolút ötödik. Nem mertem hátranézni, hiszen íves a vége. Máté megkérdezi mi ez a sprint, mondom neki nem tudtam, hogy mögöttem hogy vannak az emberek, és ugye nem voltunk egy korcsoport.

Sprint kiállva, mint régen, jól esik. Helyezést pontosan nem tudom, de dobogó biztos, becsület megmentve.

Majd kiderül, hogy masterben első 3 ViniBikeos. Szuper, ilyen még nem volt :D.

Speakar Péter Attila jól ismer minket, Kovács Szilárdnak köszönhetően van ViniBike kulacsa. Péter Attila a triatlon magyar hangja. Rajtnál is megemlít minket. Nekem ezek az örömök ;)

Iza is dobogón és Endre is. Szuper nap volt jó időben egy újabb kamikaze versenyen! :D

HajRá ViniBike!

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:19:00 80 01:44 34.53 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!