Edzésleírás
Los Angeles. Tegnap érkeztem, terveztem már aznapra egy futást, de hullafáradt voltam, úgyhogy kimaradt. Ma délután elmentem volna futni a tó köré, de már bezárták elvileg. Több bejárata és kapuja van az egésznek, az elsőn bemásztám, átmásztam. Kifutottam aztán egy másikon, de a következőn már nem tudtam befutni mert bezárták azt, visszafutottam de addigra azt is. Úgyhogy teljesen el voltam veszve. Úgyhogy elég nagy kerülővel futottam, de végülis 40-70percet akartam ez összejött. De nagy szerencsém volt, meglepődtem, hogy egyszer csak az utcánknál találtam magam. Rám sötétedett, ami nem volt jó és az idő is lehült igy...
A futás kezdete előtt láttam a hollywood feliratot, gondoltam hogy majd valamikor el futok arra. Hát az rögtön a mai nap megvolt, mivel a kerülő miatt arra futottam. Volt 1-2 elég kemény emelkedő, amit nem is lehetett igazából megfutni, annyira meredek volt, de azért emeltem a lábaimat, ahogy tudtam.