Palesz csapatsport

2013.11.27 Szerda, 20:30:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

00:45:00

Edzésleírás

7 év után az első kézilabdameccsem. Úgy izgultam már két nappal előtte, mint egy kisgyerek. Imádtam játszani és most végre volt bátorságom újra elmenni.

 

Időben odaértünk, hogy legyen idő melegíteni. A csapat részben BAT-s, részben külsős emberekből áll, teljesen amatőr, a budapesti Üzleti ligában indulnak. Egyszerre minimum két lánynak a pályán kell lennie, szóval nem egy véresen komoly dolog.

 

Kétszer 25 percet játszottunk, az elején nem kezdtem, hogy kívülről kicsit belelássak a meccs ritmusába. Nem volt nehéz: rendszertelen támadás, még rendszertelenebb védekezés:). Amikor végül pályára kerültem, az ellenfél már 4 góllal vezetett és ez a félidő végéig tovább nőtt. Náluk játszott egy nagyon régi szegedi ismerősöm, Buday Feci (Buday Dani öccse), akivel még a Pick utánpótlásában játszottunk együtt, utoljára 13 éve:). Nem volt gyenge csapat, a belső hármasuk elég erős volt.

 

Nem ment rosszul a játék, első félidő 4 gól 6 lövésből, de ennyitől már a seggemen vettem a levegőt. Sportolok egy évben 500 óra felett, de ez egy rohanós kézimeccsen semmit nem ér. Állóképességgel bírtam végig, de a rövid sprintektől elszoktam teljesen.

 

A második félidőre jobban összeállt a védekezésünk, támadás is feljavult (palesz: 4 gól 5 lövésből), megint jól ment a játék, passzok és lövések is és már nem kapkodtam a levegőt. Annyira összeálltunk, hogy 5 perccel a vége előtt már mi vezettünk egy góllal. Innen fordított az ellenfél, az utolsó percben hetesünk volt a döntetlenhez, amit kapufára lőttem...egy alacsony női kapussal szemben. Ha ez az apró momentunk nem lett volna, akkor totál eufória, a kezemben volt a döntetlen, így meg lett 2 oda.

 

De így is totál elégedett vagyok, a térdemnek semmi baja nem volt, remekül éreztem magam a pályán, volt egy csomó kézilabdára emlékeztető megmozdulásom, passzok, átlövések, ziccerek, indítások, hatalmas buli volt újra ott lenni. Nagyon bejött.

 

Óvatosnak kell lenni vele, nem akarok nagyon sokat járni, első a biztonság - de párszor még tuti elmegyek. Ez a nekem való, nincsen nagyon verekedés meg agresszió, a lányokat sem bántja senki, jó hangulatú meccsek vannak.

 

Ez már nagyon kellett.

 

Jegyzőkönyv és tudósítás itt: http://www.uzletiliga.hu/eredmenyek/match_details.php?eid=191&mid=15143

 

Edzésszakaszok

Idő Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:45:00 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!