dilisuni futás

2013.08.03 Szombat, 08:00:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

05:02:00

Távolság

45 km

Tempó

06:43 p/km (8.94 km/h)

Edzésleírás

Hát ez nem úgy sikerült ahogy előtte elterveztem.

Annamarinak késett a busza, így nagyon későn indultunk, szinte csodaszámba megy, hogy rajt előtt 5 perccel beestünk. Gyorsan a versenyközpontba átvenni a rajtszámot, wc... na, ez kritikán aluli állapotban volt, így gondoltam, hogy majd rajt után kiállok valahol az erődben. Utolsóként rajtoltam, kocogás közben öltöztem, már ekkor világos volt, hogy ez ma nem az én napom. Nagyon nehezen hoztam a mély homokos talajon az 5.30-as tempót, ezzel szépen felzárkóztam Jocihoz és Andiékhoz, de mivel a gyomrom rakoncátlankodott, így tovább nem halogathattam a kiállást. Utána megint lehetett felzárkózni, ez nagyjából az első kör végére sikeredett.
Utána konstatáltam, hogy az achilleszem nem az igazi, nem élveztem a futást, így a következő frissítőnél ki is álltam, alig 10 km után. Ott ültem kb. 15-20 percet, dumáltam amikor jöttek a versenyt éllovasai, Tibike az 5. helyen. Hecceltük egymást szokás szerint, mondta, hogy menjek vele egy kört. És én idióta mentem. Aztán még egyet. Dumáltunk, futottunk és valahogy jobb lett minden, a lábam is "csak" sajgott, nem fájt, élvezni is kezdtem a futást, a tempót (4.40-4.50 körüli kiliket toltunk), folyamatosan fogtuk meg a kollegákat. Aztán Tibi egy kicsit visszavett, így maradtam egyedül, de toltam tovább. Aztán 35 körül megálltam a frissítőnél és újraindulásnál alig tudtam rálépni a jobb lábamra, az achillesem jelzett, hogy ez nagyon nem jó terep neki. Meghoztam a döntést, hogy semmi értelme tovább pörgetni, hiszen az elején a 20-25 perces kiállást, a körhátrányt úgysem tudom ledolgozni, egy hét múlva komoly verseny, így inkább kiálltam a kör végén. Betotyogtam a versenyközpontba, leadtam a dugókát, majd visszakocogtam a pályára szurkolni a többieknek.

Jövőre visszamegyek és megcsinálom rendesen ezt a versenyt. Már ha teljesen rendben lesznek az alkatrészeim.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
05:02:00 45 06:43 8.94 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

9 hozzászólás

Andikölök képe

Andikölök 3945 napja

Már hogyne lennének rendben??! No persze, néha azért pihened is kellene,ugye? Ilyen hőségben az is szép, hogy elindultál. Egs és jobbulást!

NagyKata képe

NagyKata 3949 napja

Gratulálok a lefutotthoz! És jobbulást!!!!

DoraZs képe

DoraZs 3950 napja

Lehetséges, hogy a késés már egy jel volt, aztán a kiállás is. Nagyon sajnálom, hogy nem jól alakult a napod...bocsó és flector. (remélem, segíteni fognak) Szombathelyen jó lesz!

VéZsé képe

VéZsé 3950 napja

Sajnálom hogy nem úgy sikerült ahogy eltervezted !! Tibike a hibás mindenkit kicsinál :-))Jobbuljál !!

Blue képe

Blue 3950 napja

Vigyázz arra a lábra Teee,mert hátrakötöm a sarkadat! :)

Gyógyulj meg!

toncso képe

toncso 3950 napja

 

 A  Csónakázó-tó  körül  a  Pálya,  nem  homokos és  remélhetőleg  nem  5  perccel  a Rajt  előtt  érsz  oda......

  Igen,   Jól  döntöttél .             Vigyázz   Magadra,  mert  ahogy  Snecike  is  írja:    Vár    Szombathely  !!!

Sneci-ke képe

Sneci-ke 3950 napja

Jobbulj meg jövő hétre, vár Szombathely.

runing képe

runing 3950 napja

még annál is gyorsabban..jo dõntés és irány elõre Zoli.

Kicsi képe

Kicsi 3950 napja

Gratulálok a lefutott km-ekhez és az okos döntéshez egyaránt. Regeneráld magad gyorsan.

 

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!