Edzésleírás
K&H félmaraton. Az órám 400 méterrel többet mért a kanyargás miatt, a tempó úgy 5:31. Ez most egy nem túl jóleső futás volt, megint megállapítottam, hogy nem szeretem a meleget, most pedig nagyon meleg volt. És a pálya sem jött nagyon be, négy kör, sok fordító, mind egy irányba fordít, a jobb térdemben az oldalsó szalag ezt nem nagyon szerette.
Az első kör egész jól ment, ott még éreztem az erőt, de tudatosan visszafogtam magam 2 gyorsabb km után, mert kezdett nagyon tűzni a nap, és nem akartam fejreállni. Meg sokan is voltunk, az út sem volt túl jó minőségű. A fordítókat itt még szerettem, figyeltem az ismerősöket, integettem, kiabáltam, igyekeztem élvezni a futást.
A második kört már kevésbé szerettem, itt kúszott be a fejembe a gondolat, hogy még 3 kör van hátra. Próbáltam elhessegetni, meg arra gondolni, hogy egy ultrafutó-kezdeménynek ez meg sem kottyan, mert 90-100 kört is képes akár futni (jó, azt 1 km-es pályán), de ez pont olyan hosszú kör, ami már hosszú. Na. Frissítettem rendesen, hűtöttem magam vízzel, hallgattam a zenét, figyeltem a mezőnyt.
A harmadik körben benyomtam egy fél gélt, majd mellém ért Süni, és kitalálta, hogy meg akar ölni. Beállt szépen rézsútosan elém, és nem akart otthagyni, hiába mondtam neki, hogy de menjen csak nyugodtan, ő kitartott az álláspontja mellett, és haladt szépen pont annyival előttem, hogy ne tudjam a saját kényelmes tempómat futni, hanem kicsit húzzon. Jó volt, hogy nem vagyok egyedül, mert lassultam volna, de a "Süni meg akar ölni" gondolat ott villogott az agyamban.
A negyedik kör elején a frissítőnél beállt Dóri is, gyorsan megbeszéltük, hogy a kedves Párja milyen kegyetlenül bánt velem, és úgy döntöttünk, hogy együtt erősebbek vagyunk, és lassabban fogunk kicsivel futni. Süni persze nem tágított, de szerencsére felfedezett más ismerősöket is, akiket kínozhatott, először DK-val futott, majd Gábor lett az áldozata, így mi ketten döcöghettünk Dórival egészen a célig.
Érzésre, eredményre, hangulatra nem volt túl jó futás, de a társaság, Zoli és Dóri segítsége jólesett, úgyhogy köszönöm! :) Azt megállapítottam, hogy nem véletlenül tendálok az ultrafutás felé, hiába a hosszabb táv, ott nem kell szaggatni, ha nem akarok, nem gyötör ennyire a teljesítménykényszer, ha úgy érzem, belesétálhatok picit, a frissítésnél nem kell belefulladnom az italba, hanem szépen megihatom. És mégis egész jó eredményeket tudok elérni, nem úgy, mint az ilyen sprinttávokon. Azért egyszer jó lenne végre egy jó félmaratont funi, de az még picit odébb van.
Jó volt ez, Süni pedig biztos nem akarja a halálod, ő senkiét se szeretné, csak néha kínozza az embert, de ezért szeretjük :) Egészségedre, szerintem a tempód pedig nagyon nagyon jó volt... Láttalak amúgy, kiabáltam is, de vszínű a zene miatt nem hallottad :)
Egészségedre! Nagyon jó tempót futottál, sajnálom, hogy néha kicsit visszatartottalak, de hát közölted a céltempót, így hiába toltál le az útról, nem mehettünk gyorsabban. Jó kis futás volt ;)
Ez teljesen rendben volt ma........ Itt-ott még látttam is belőle valamit. Gratulálok !!!
Gratulálok sprinter.:)))
Nagyon szépen mentél! Bárcsak én is sprinttávnak foghatnám egyszer fel... :)
faxau 4229 napja
Gratulálok! Szép ez na!