Edzésleírás
Bakonybél, odvaskői barlang. Lett volna...
Mivel a társaság nem túl természetbarát, ezért a tanösvényhez közeli, odvaskői autóspihenőig autóval mentünk. Pedig csak alig pár km-re volt a szállástól. A terv az volt, hogy a rövid útvonalon csak a barlangot nézzük meg. Ehelyett azonban kicsit eltévedtünk. A társaság egy része nem is indult el a kijelölt útvonalon, mondván a barlang arra van. Valaki azonban azt mondta, hogy fentről is meg lehet közelíteni. Kicsit furcsa volt, de ha már elindultunk felfelé, hát már ne forduljunk vissza. :D
Ebből az lett, hogy mentünk szinte teljesen a hegytetőig felfelé, szinte megszakítások nélkül. Volt vagy két tábla, de mivel senki sem készült előre a túrára, ezért nem jól értelmeztük. Arra rájöttünk, hogy majd valahol jobbra lefelé kellene elindulnunk, de sehogysem találtuk meg az útelágazást. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy szépen lassan teljesen ránksötétedett.
Amikor már nagyon gyanús volt, hogy felfelé nem lesz már barlang, visszafordultunk. Ekkor még nem adtuk fel a reményt és kerestük - immár balkéz felől - hogy merre van a levezető út. Egyszer még találtunk is egy ösvényt, aminek mentén barlang jelzések voltak, de mivel a GPS nem azt az irányt mutatta, innen is visszafordutltunk.
A végén már csak lefelé mentünk, mert akkor legalább a főútra visszajutunk. Így is lett, de jó pár száz méterrel messzebb a parkolótól, mint sejtettük.
Személy szerint én élveztem a túrát, ha nem is volt hosszú. Most még a sötétben sem féltem. Igaz, akkora zajt csaptunk, hogy nem lett volna az az állat, amelyik a közelünkbe mer jönni. :D
Mivel az órám nem volt nálam, ezért a táv és az idő egyaránt csak tipp.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:45:00 | 6 | 17:30 | 3.43 | 0 | 0 | 0 | 0 |