Edzésleírás

Mátraháháról indultunk el fölfelé a Kékes csúcsa felé törve. Első útunk természetesen a palacsintázóhoz vezetett, ahol feltöltöttük az energiaraktárakat, hogy "éhezés" nélkül és teli erővel caplassunk fel országunk legmagasabb pontjára. :) Mátraháza után lekacskaringóztunk a Vörösmarty túristaház érintésével a Pisztrángos-tóhoz. Anitám méltatlankodott is, hogy "miért csak lefelé megyünk, hiszen meglesz még ennek a böjtje." :) A Pisztrángos-tónál alma, banán, túrórudievő versenyt rendeztünk. (Mégsem volt elég a lángos és a palacsinta?? :):):):):) Aztán jött a böjt. :) Egyre meredekebben kaptattunk fölfelé a színes, sárgásba, vörösbe és barnába játszó falevelekbe öltözött fák között, kisebb nagyobb köveken csúszkálva, ugrálva. Megcsodáltunk pár kidőlt fát, hatalmas gyökérzetük emelkedett ki a földből. A legszebb egy olyan gyökérzet volt, ami óriási sátorponyvaként borult a föld fölé. Érdekes módon a kidőlt fa tovább élt, mert maradtak gyökerei a földben is, így hozzájutott éltető eleméhez a vízhez.

Így bandukolva, gyönyökrödve jutottunk föl a gerincre, ahol jól megnéztük a csodálatos kilátást. Minden oldalon színes ruhákba öltözött fák, hegyek és völgyek. Néhol a völgyben köd ülte meg a tájat, míg a másik oldalon egy nagy tó víztükrén csillant meg a fény. Fák mögött bújkálás, fotó, majd az  utolsó 200 méter szint leküzdése következett. Itt megnéztük az óriás és a koboldok harcaként visszamaradt jó dombnyi, hatalmas kövekből összeállt kőrakást. A túlsó oldalon óriási fenyőfák közé vontak fénycsíkokat a felhőkön átbukkanó napsugarak. Aztán elénk tűnt a fák közül a kékesi torony. Hol elbújt, hol újra feltárta magas karcsú sziluettjét szemünk előtt. Sűrű erdő, majd kiértünk az északi sípálya tetejére. Innen már csak laza bandukolás következett a déli sípályáig, melynek kellemes lejtőjén visszatrappoltunk Mátraházára. Igazi jó őszi kirándulás volt ez a nap.