Címketalálatok
Kerékpár - megújul a Balatoni Bringakör
A legjobban előkészített Balatonkenese-Tihany és a Zamárdi-Balatonlelle közötti szakaszokon kezdődik meg a balatoni kerékpáros körút korszerűsítése mintegy 2,5 milliárd forintból – mondta el Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Balatonkör 206 kilométeres távjának rajtjánál 2016. április 30-án, Zamárdiban.
Kerékpár - autópályához hasonló kerékpárút Németországban
Minden kerékpáros álma egy olyan útszakasz, ahol nincsenek forgalomirányító lámpák, teherautók, szembeforgalom, csak egy sima egyenes út, ahol suhanhat a bringa. Nos, Németországban nemrégiben megnyílt az első öt kilométeres úgynevezett autópálya-szakasz a kerékpárosok számára.
Kerékpár - újabb kerékpárút-szakasz a Velencei-tó térségében
Újabb nagyszabású kerékpáros fejlesztések valósultak meg a Velencei-tó térségében, hiszen a héten átadták a Velence-Kápolnásnyék, majd a Sukoró-Nadap kerékpárutat, mindkettőt uniós forrás segítségével, maradványpénzekből valósították meg az érintett önkormányzatok segítségével.
Kerékpár - új bringás túraút a Balatonnál
Új kerékpáros túraút létesült a Balaton-felvidéken, amely 33 km-en keresztül ámítja a bringás sport hódolóit. Az új túraútvonal csatlakozik a Balatoni Bringakörúthoz. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult fejlesztés további három fontos új létesítményt is kialakított.
Kerékpár - 1500 kilométernyi kerékpárút épülhet a közeljövőben
A fejlesztési tárca tervei szerint a hazai kerékpárút-hálózat jelenleg kb. 4000 kilométeres hossza 2020-ra további 1000-1500 kilométerrel bővülhet majd - jelentette be Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.
Kerékpár - bezöldülnek a bécsi kerékpárutak
Az osztrák fővárosban is gyakran előfordul, hogy a gyalogosok a kerékpársávra tévednek, ezért kísérleti jelleggel zöldre festették a bicikliutak egy-egy szakaszát. Az újításnak köszönhetően a Ringen például 70 százalékkal csökkentek az ebből adódó konfliktushelyzetek.
Új EuroVelo kerékpárút-szakaszt nyitnak meg augusztusban
Az EuroVelo 13 Vasfüggöny-kerékpárút osztrák-magyar határmenti szakaszát augusztus 19-én, a Páneurópai Piknik 25. évfordulóján, az állami ünnepségsorozat keretei között nyitják meg - jelentette be Csikai Mária, a Kerékpáros Magyarország Szövetség elnöke.
Átadták az új kerékpárutat a Velencei-tónál
![](/images/icon_comment.gif)
Átadták hétfőn a Velencei-tó déli partján a tizenkét kilométer hosszú kerékpárutat, amelyet több mint 800 millió forintos beruházással létesítettek Dinnyés és Velence között.
Megújul a Kaposvár melletti Deseda tó környéke
Csaknem 700 millió forintból a nyárra megújul a Kaposvár melletti Deseda tó környéke. A munkálatok nyárra befejeződnek és többek között új kerékpárút-szakaszok kialakítását is tartalmazzák.
Lesz Budapest-Balaton kerékpárút
![](/images/icon_comment.gif)
A legfontosabb: lesz Budapest–Balaton bringaút, a tervek az asztalon, a hossza pedig nem lesz több 120 kilométernél.
Újabb kerékpárút-szakasz épül a Tisza mentén
Kerékpárút épül a Tisza jobb partján lévő árvízvédelmi töltésen Tiszasüly és Kőtelek között, a 12 kilométer hosszú és 3 méter széles, zúzottkő alapra terített aszfaltcsík nyár végi elkészülte után része lesz az EuroVelo - Lappföldtől Athénig tartó - nemzetközi kerékpárút-hálózat 11. számú útvonalának.
Mintaprojekt indul a kerékpárutak védelmére
Mintaprojekt indul a kerékpárutak védelmére, Magyarországon elsőként Békés megyében. Tavasztól, a kerékpáros szezon indulásától nyolc településen több mint harminc, kerékpározást kedvelő önkéntes kíséri majd figyelemmel az utak és a közlekedési jelzőtáblák állapotát - tájékoztatta a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége (KETOSZ) elnöke az MTI-t.
Európa leghosszabb bringaútja a semmibe
![](/images/icon_comment.gif)
Decemberben adták át Hollandiában Zoetermeer városában Európa legnagyobb kerékpáros hídját. A 220 méter hosszú hidat napelemekkel világítják meg, melyeket 9 méteres oszlopokra helyeztek. A híd teljes költsége 3.3 millió euró volt, melyet jórészt uniós és regionális támogatásokból fedezett a város.
Kerékpárút-fejlesztési program előkészületek
A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) megkezdte a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban megvalósuló magyarországi kerékpárút-fejlesztés előkészítését - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten.
Fejlesztések a tiszai kerékpárúthálózaton
A Tisza-tó kerékpáros körgyűrűnek a Tisza-hídon átvezető szakaszát is magába foglaló kiemelt fejlesztési projektjét visszavonta a kormány, de folytatódik a fejlesztés az észak-alföldi térségben. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny idei 6. számában jelent meg.
Megújult a kerékpárút-hálózat a Fertő tónál
Befejeződött a Fertő tó menti, mintegy 21 kilométer hosszú kerékpárút-hálózat korszerűsítése - tájékoztatta Reisch Gábor, a nemzeti park igazgatója az MTI-t csütörtökön.
Tavaszra korszerű kerékpárút épül a Velencei-tó körül
Két sikeres pályázatnak és a kormány támogatásának köszönhetően a Velencei-tó körüli kerékpárutak fejlesztése idén is nagy léptékben folytatódhat: újabb 12 kilométeres szakasz épül. (kattints a térképre a nagy méretért)
Önkiszolgáló bringás szervizpontot adtak át Budapesten
Múlt héten átadták a főváros első önkiszolgáló kerékpáros- és információs pontját a Vérmezőnél. A Svéd Fenntarthatósági Program keretében épült biciklisállomáson a gyorsjavításokhoz szükséges szerszámok, ivókút, pihenőpadok és egy különös, használt alkatrészekből készült installáció várja a kerékpárosokat.
Újabb kerékpározható útszakasz az osztrák-magyar határon
![](/images/icon_comment.gif)
Határon átnyúló uniós program részeként épült meg az a kerékpározható út, amely a Vas megyei Nardát köti össze az ausztriai Schandorffal (Csém), az út magyarországi szakaszát és kiszolgáló létesítményeit Hende Csaba honvédelmi miniszter és Michaela Resetar, a burgenlandi tartományi kormány turizmusért felelős minisztere adta át szombaton.
Kerékpársztráda épülhet a Ruhr-vidéken
Biciklisztrádát terveznek a németországi Ruhr-vidéken, a 85 kilométeres szakasz építése 2014-ben kezdődhet el. Németország első "gyorsforgalmi kerékpárútja" a Duisburg és a Dortmund melletti Hamm város közti vidéken épülhet meg a Ruhr-vidéki regionális fejlesztési szövetség (RVR) tervei szerint.
Kerékpárutat avattak Győrnél
![](/images/icon_comment.gif)
Felavatták kedden a mintegy negyedmilliárd forintból megépült, az 1-es főút észak oldalán haladó Győr-Abda kerékpárutat.
Kerékpárút épül a Tisza-töltésen
Kerékpárút épülhet a Tisza jobb partján lévő árvízvédelmi töltésen Kőtelek és Tiszasüly között, miután a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) az Észak-Alföldi Regionális Operatív Programhoz benyújtott pályázatát megvalósításra méltónak ítélték - közölte Horváth Béla a Kötivizig műszaki igazgató-helyettese csütörtökön az MTI-vel.
76km új kerékpárút épül a Körösök völgyében
![](/images/icon_comment.gif)
A Körösök Völgyében 76 kilométer hosszú új kerékpárút épül Románia és Magyarország között. A román-magyar határon átívelő projekt engedélyezési tervei EU támogatásból elkészültek - jelentette be a tervezési szakasz lezárását jelző ünnepségen Vass Csaba a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület munkaszervezetének vezetője
Kerékpáros túraútvonal-hálózatot tervez a balatonföldvári kistérség
A balatoni bringakörúthoz kapcsolódó térségi kerékpáros túraútvonal-hálózat kialakítása a fő célja annak a komplex turisztikai fejlesztésnek, amelynek megvalósítására 181 millió forintos uniós támogatást nyert a Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás.
Uniós projekt részeként valósulhat meg a vasfüggöny-kerékpárút
Az Európai Unió anyagi támogatásával, több országot is érintő európai turizmusfejlesztési projekt részeként valósulhat meg a vasfüggöny kerékpárút, amelynek átadását 2014 harmadik negyedévére tervezik - jelentették be csütörtökön azon a projektindító konferencián, amelyet Szombathelyen tartottak.
Hajdú-Biharban is alakul a kerékpárút-hálózat
![](/images/icon_comment.gif)
Hajdú-Bihar megyében 2012-ben csaknem 30 kilométer kerékpárutat építettek összesen kétmilliárd forint európai uniós forrásból - közölte Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója csütörtökön Balmazújvárosban.
Két év alatt 450 kerékpáros projekt nyert támogatást
![](/images/icon_comment.gif)
Az elmúlt két évben az Új Széchenyi Terv regionális operatív programjaival csaknem 450 kerékpáros tevékenységre nyertek támogatást a pályázók - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztályának helyettes vezetője a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely cím átadó ünnepségén csütörtökön Tatán.
Határon átívelő kerékpárút
Új, 28 kilométeres kerékpárút köti össze Békéscsabát a határon túli Nagyszalontával. Magyarország egyik leghosszabb, határon átívelő kerékpárútját májusban adják át a lakosság és turisták részére - tájékoztatta az MTI-t Kovács Krisztián, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület vezetője.
Kerékpárút fejlesztés a Velencei tónál
![](/images/icon_comment.gif)
Uniós és hazai források segítségével mintegy 730 millió forintból fejlesztik a Velencei-tó déli partjának kerékpárút-hálózatát - jelentette be a körzet országgyűlési képviselője.
Kerékpárút épül a Tisza-töltésen
Kerékpárutat épít ki Kőtelek és Tiszasüly között a Tisza árvízvédelmi töltésén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), amely 600 millió forintot nyert el az Európai Uniótól 100 százalékos támogatottságot élvező projektjéhez. A munka a jövő év tavaszán kezdődik meg, az út a 2014-es turistaszezonra készül el - közölte a szervezet vízügyi igazgatója szerdán az MTI-vel.
Rövid hírek csokorban
Interjúkötet olimpikonokkal, kerékpárút a Fertő-tó körül, új vezető a MASZ-nál, athéni doppingügyek - MTI hírek röviden
Újabb kerékpárút épül, ezúttal a balatoni térségben
![](/images/icon_comment.gif)
A Bakony és a Balaton térségének gerincoszlopa lehet a Nemesvámost Veszprémmel összekötő kerékpárút - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Nemesvámoson az új kerékpárút alapkőletételén.
Újabb vidéki kerékpárút-szakasz épül, Uniós finanszírozással
Csaknem félmilliárd forintos beruházási programot valósít meg európai uniós támogatással a győrteleki önkormányzat az idén és jövőre - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel, melynek keretében kerékpárút is épül.
Kerékpárút épülhet a Rákos-patak teljes hosszán
![](/images/icon_comment.gif)
Együttműködnek a Rákos-patak menti önkormányzatok, hogy a Duna vonalától a Gödöllői-dombságig kiépülhessen a turisztikai elemekkel összekapcsolt kerékpárút jelentették be pénteken. Az érintett kerületek célja, hogy a következő hétéves uniós finanszírozási ciklusban fejlesztési forrásokhoz jussanak.
A lakosság 45 százaléka közlekedik vagy túrázik kerékpárral
![](/images/icon_comment.gif)
2010 tavaszától a Magyar Kerékpárosklub rendszeresen publikál országos reprezentatív adatokat a magyarországi kerékpárhasználat alakulásáról a 18 évesnél idősebbek körében. A legutóbbi felmérést szeptember közepén végezték.
Átadták Budapesten a Bécsi úti kerékpárutat
![](/images/icon_comment.gif)
Átadtak tegnap a III. kerületben 2.800 méternyi kerékpárutat és a nyomvonalon 16 kerékpártárolót, amelyekben 160 kerékpárt lehet elhelyezni.
Rákaptak a biciklizésre az olaszok
![](/images/icon_comment.gif)
A gazdasági válság és a drága üzemanyag miatt az olaszok autó helyett egyre inkább kerékpárra ülnek. Az olasz autópiac zsugorodása közepette 2012 első hat hónapjában kétszázezerrel több kerékpárt vásároltak, mint a tavalyi évnek ugyanebben az időszakában. 2011-ben 1 millió 750 ezer biciklit adtak el - számolt be az olasz sajtó a változó közlekedési szokásokról.
Európa húsz legszebb kerékpáros útja között a Balaton körüli út
![](/images/icon_comment.gif)
Európa húsz legszebb kerékpáros útja közé választotta a Balaton körüli biciklis utat a németországi Bruckmann kiadó - közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt. hétfőn.
Járhatatlanok a kerékpárutak a Pilisben és a Visegrádi-hegységben
A vasárnapi vihar következtében járhatatlanná váltak, balesetveszélyesek a kerékpározásra kijelölt utak a Pilisi Parkerdő területén, a burkolt, aszfaltozott utakat sok helyütt sár- és kőfolyások borítják.
Átadták az új kerékpársávot a budapesti Andrássy úton
A megújított Andrássy úti kerékpársávot kedden adták át a közlekedőknek. A VI. kerület és Budapest egyik fő közlekedési útján, az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között eddig is volt kerékpársáv, de az a parkoló autók és a járda között volt. A BKK a projekt keretében megcserélte a parkolóhelyeket és a kerékpársávot, előbbi a macskakő helyett új burkolatot kapott, a kerékpársáv pedig piros felfestésű lett.
145 kilométernyi új kerékpárút épül Velencétől Torinóig
Több mint hatszáz kilométer hosszú egybeüggő kerékpárút létesülhet a Pó-alföldön Velencétől Torinóig. Megvalósítását a 2015-ös milánói világkiállításra tervezik. A városok nevét viselő VenTo-t (mely szelet is jelent olaszul) a milánói műszaki egyetem kutatói dolgozták ki.
Dinamikusan nő a kerékpáros turizmus a Balatonnál
A Balatonnál a biciklisturizmus az egyetlen olyan turisztikai ágazat, amely a válság ellenére dinamikusan növekedett, ezért fontos a kiszolgáló infrastruktúra további fejlesztése, véli Németh Zsolt a Balatoni Kerékpáros Turisztikai Egylet ügyvezetője.
Mégis lesz két kerékpárút a Margit hídon
![](/images/icon_comment.gif)
Meglepő döntést hozott kedden a fővárosi közgyűlés. A képviselők támogatták az előterjesztést, amely a Margit híd déli oldalán is kerékpárút kialakítására tett javaslatot.
Még több címke